Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország csak megfigyelő az uniós csúcson

2015. október 25. 17:14 // Forrás: mti
A nyugat-balkáni migrációs útvonal már nem érinti Magyarországot, ezért már csak megfigyelőként vesz részt az erről szervezett csúcstalálkozón - mondta vasárnap a megbeszélésre érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő közölte: a válság elsőszámú oka az, hogy az Európai Unió és a schengeni övezet egyes országai nem képesek vagy nem készek állni a szavukat. Orbán Viktor tudatta azt is, hogy többször javasolta, ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor az Európai Unió ezt közösen tegye meg, "de senki nem hallgatott ránk".

"Abban bízom, hogy ma délután sikerül pontot tenni a nyitott határok politikájának végére, amely homlokegyenest ellentétes Schengennel és a meghívás-politikának, amely szintén ellentétes Schengennel. Remélem, hogy a schengeni övezet minden tagja azt fogja mondani, hogy a jövőben készen áll állni a szavát" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, hogy Magyarország kész megosztani pozitív tapasztalatait a vasárnap délutáni munkamegbeszélésen. Arra az újságírói kérdésre, miszerint javasolja-e más országoknak is, hogy kerítést építsenek a határaikra, a miniszterelnök azt mondta: nem kenyere, hogy másoknak tanácsokat osztogasson.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.