Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
21°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
21°C

A kolontári katasztrófára emlékeztek

2015. október 2. 19:58 // Forrás: mti
Az öt évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa áldozataira emlékezett az Európai Parlament (EP) delegációja pénteken Kolontáron.

Ulrike Lunacek, az EP alelnöke kiemelte, hogy az európai gyakorlat szerint a károkozó cég fizet, és ennek az elvnek a megerősítésére van szükség Magyarországon is. Öt évvel ezelőtt is járt a helyszínen, akkor kártérítést sürgetett a károsultaknak, valamint magyar és európai szinten is annak átgondolását szorgalmazta, hogy milyen lépésekre van szükség a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében. Hozzátette: jó érzés látni, hogy azóta a károsultak új otthonokba költözhettek és az áldozatoknak emléket állítottak. Ulrike Lunacek úgy fogalmazott, arra a kérdésre keresi a választ, milyen jogszabályi változás történt Magyarországon annak érdekében, hogy a károkozó cég vállalja ilyen esetben a felelősséget.

Jávor Benedek, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának alelnöke azt mondta, a vörösiszap-katasztrófa örökre beírta Kolontár nevét a magyar történelembe, a legfontosabb teendő a károkozó pénzügyi felelősségét megteremtő jogi szabályozás megalapozása. Az európai parlamenti képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa közölte: a vörösiszap-katasztrófa emberéleteket követelt, súlyos környezeti károkat és példátlan szennyezést okozott, a helyreállítás pedig az adófizetők 40 milliárd forintjából történt meg. Olyan európai szintű jogi szabályozásra van szükség, amely a károkozó felelősségét állapítja meg. A katasztrófa előzményei messzire nyúlnak vissza: tervezési, üzemeltetési hiányosságok és a hatósági felügyelet nem megfelelő volta okozta azt, hogy 2010 októberében a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tározójában átszakadt a gát és az erősen lúgos zagy elárasztotta a területet.

Tili Károly, Kolontár független polgármestere arról beszélt, hogy bár az anyagi kárpótlást megkapták az érintettek, erkölcsileg óriási kár érte őket, amely a mai napig feldolgozhatatlan. A kárpótlás egy részét közösségi célokra fordították, az infrastruktúrát fejlesztették, szennyvízcsatornát építettek, művelődési ház épült és egy buszt is kapott a település - foglalta össze a polgármester.

A megemlékezés folytatásaként az Európai Parlament delegációja koszorút helyezett el a vörösiszap-katasztrófa kolontári és devecseri helyszínén.

vehir.hu
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. tegnap 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. tegnap 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. tegnap 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.