Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Parttalan állapotok?

2015. szeptember 23. 13:05
A Jobbik szerint valakik illegálisan helyeznek el bontási törmeléket az épülő Látóhegyi-árok területén. Erről Forgóné Kelemen Judit, a párt önkormányzati képviselője beszélt szerdán délelőtt.

Forgóné Kelemen Judit, a Jobbik Magyarországért Mozgalom veszprémi önkormányzati képviselője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy lassan már egy évtizede jelent problémát a Látóhegyi-árok Görgey utca és Március 15. utca közötti szakaszának rendbetétele. Az újabb és újabb probálkozások után most talán megszületni látszik a végleges és maradandó megoldás.

Forgóné Kelemen JuditForgóné Kelemen Judit

A képviselő szerint a munkálatok során időnként feltűnik néhány föld és törmelék kupac, amiről nem tudni pontosan, hogy honnan származik. A párt információi szerint a Látóhegyi-árok következő üteméhez lesz erre a törmelékre szükség, azonban az említett területen nem csak föld, kőzuzalék van, hanem bontási hulladék is, így ebben a formában nem lehet beépíteni. A politikus szerint fontos lenne tudni, hogy honnan kerültek elő a törmelékek, mert ha nem volt építkezés a területen, akkor kizárólag illegálisan rakhatták le oda. A Jobbik szerint valaki az említett helyszínre szállítja a saját bontási hulladékát, ami felett az önkormányzat szemet huny.

Az árok elkészülése után a Jobbik szerint plusz funkciókat lehetne adni a területnek. Javaslatuk alapján ezt a szakaszt betoncsövek segítségével fedetté kellene tenni. A felszíni feltöltést követően jelentős nagyságú zöldterületet nyerne a város, amin parkot, játszóteret és kutyafuttatókat lehetne létrehozni. Az említett terület azonban magánkézben van, ami jelentősen megnehezíti annak átépítését.

A Jobbik szerint a Smaragdváros projekt a Jutasi úti lakótelep bizonyos területein hozott csak változásokat. A fejlesztésből kimaradt területek lakói pedig a város mostohagyerekeinek érzik magukat.

Csepely Máté
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.