Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
11°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
11°C

Szigorú fellépésre van szükség a rend érdekében / – Szijjártó Péter szerint a Fidelitas fellegvára Veszprém –

2009. február 25. 22:29
Aktuális politikai kérdésekről is szólt szerdai ünnepi beszédében a Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter szóvivő. A politikus ezt követően adott interjút a vehir.hu-nak.

– Alig két hete jelentették be a „három csapás” tervezetét. Azóta szinte szállóigévé vált a két szó. Ma hogy látja: miképp fogadta a közvélemény, s lesz-e foganatja?

A Kaliforniában létező törvény mintájára jelentettük be mi is, miképpen szeretnénk a Büntető Törvénykönyvet szigorítani.

– Mi áll ennek hátterében?

– Az elmúlt hónapokban olyan brutális bűncselekmények történtek Magyarországon, amelyek minden eddiginél világosabbá teszik, hogy az a büntető törvénykönyvi szabályozás, ami ma érvényben van, nem elrettentő hatású. Másrészt azt is látni kell, hogy a rendőrség azonnali megerősítése nélkül a közrend nem állítható helyre. A kormány olyan dilettáns döntéseket hozott, amelyek nyomán a rendőrség leépült, s képtelen ellátni az emberek védelmét. Úgy látjuk, az emberek támogatják a „három csapás” bevezetését. A külföldi példák is sikerekről tesznek tanúbizonyságot. Szigorú fellépésre van szükség az országban, mert az nem mehet tovább, ami itt van.

– Folytatva az aktuális kérdéseket. Nem oszlott fel a parlament, jóllehet ezt önök nagyon várták. Hogy értékeli ezt?

 – A szavazás eredményéből az látszik, hogy egyes pártok a saját érdekeiket még mindig az ország érdekei elé helyezik, pedig az ország érdeke az lenne, hogy egy világos társadalmi felhatalmazással, biztos többséggel rendelkező kormány kezdje meg a válság kezelését, az ország kivezetését a válságból. Új irány kell, az új irányt egy új kormány tudja képviselni, ehhez pedig új választás kiírására van szükség. Ezért kezdeményeztük mi is, illetve egy népi kezdeményezés is a parlament feloszlatását. Ezt a parlamenti képviselők többsége leszavazta, így most az emberek az európai parlamenti választással mondhatnak véleményt erről a döntésről, a kormány válságkezelési alkalmatlanságáról. Minél többen mennek el a szavazásra, annál elsöprőbbek lesznek a következmények.

– Bizonyára nemcsak politikusként, de sportemberként is feldolgozta már a tragikus Cozma-gyilkosságot. Hogy látja egy más megközelítésben?

A Fidesz veszprémi elnökségi ülésén magam is tájékozódtam a történtekről. Ennyi idő után úgy látom, hogy a kézis fiúkban óriási a lelkierő, amit a legutóbbi két mérkőzés eredménye is aláhúz. A spanyol győzelem egyébként „normál” körülmények közt is bravúr számba ment volna. Ez Mocsai Lajos zsenialitását és szakmai összefogó képességét is igazolja.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy ez a szellem egyéb sportágakra is kihatással lesz?

Úgy látom, olyan összefogás jött létre a sporttársadalmon belül, hogy az elkövetkező időkben minden egyes magyar csapat úgy lép majd pályára, hogy egy kicsit Marian Cozmáért is játszik.

– A szerdai ünnepségen több fiatal is megjelent. Mi több: fiatalok szervezték. Miképp látja az ifjak, ezen belül is a Fidelitas szerepét, jövőjét?

Szerencsére mi, fiatalok, igen keveset éltünk a kommunista diktatúra időszakában, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy pont mi, fiatalok legyünk azok, akik fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt. Ugyanazért küzdünk, mi is, mint az egykori áldozatok. Vagyis egy olyan Magyarországért, ahol jó élni, ahonnan nem vágyakoznak el a fiatalok. És egy olyan Magyarországért, amely tiszteli a hagyományait és meg akarja nyerni a jövőt. Sajnos a kormány úgy tönkretette az országot, hogy Európa szégyenpadján ülünk, a kontinens utolsói vagyunk, s nekünk, fiataloknak elsődleges felelősségünk van abban, hogy egy új irányba fordítsuk az ország szekerét; és egy új kormánnyal ismét vissza tudjunk térni a minket megillető helyre. Ezzel is adóznánk a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére.

A Fidelitas szerepéről: Veszprém bástya, fellegvár e tekintetben. Alelnökünk, Mihalovics Péter is itt tevékenykedik önkormányzati képviselőként. A veszprémi csoport nagyon előkelő helyet foglal el a szervezet életében, hiszen több, országos rendezvénynek is otthont adtak már. Kiváló a szervezőmunka, amivel a nemzeti oldalnak nagyon sokat tesznek.

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.