Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
15°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
15°C

Apácarendek és szerzetesrendek a Séd völgyében

2015. augusztus 8. 12:29
Apácavölgy konferencia címmel rendeznek szakrális eseményt a Jezsuita templomban ezen a hétvégén több szerzetesrend részvételével.

Veszprém múltja, jelene és jövője sem képzelhető el a keresztény kutúra nélkül, amelynek minden megnyilvánulása gazdagabbá teszi az életünket. A történelmi örökségünk életben tartása, megóvása közös feladatunk - adott hangot véleményének a megnyitón Brányi Mária alpolgármester szombat délelőtt. Hozzátette: a rendezvénynek helyet biztosító kultikus helyszín arra sarkall minket, hogy a magyar kereszténységről gondolkodjunk.

A szerzetesrendeket dr. Márfi Gyula veszprémi érsek köszöntötte, aki emlékeztetett, hogy a konferencia civil kezdeményezésre jött létre. Beszélt a nagy múltú szerzetesrendekről, megemlítve, hogy ma is működik még több az egyházmegyénkben, úgy mint a bencések, ciszterciek, ferencesek.

Rácz Katalin, a szervező Hét Domb Egyesület vezetője úgy fogalmazott, hogy a Jezsuita templom falai már korábban megújultak, most a szakrális helyreállítás történik.

A konferenciára azokat az apácarendeket és szerzetesrendeket hívták meg, melyek jogelődjei Veszprém ismert történetének ezer évében megtelepedtek a Séd völgyében. A rendezvény célja, hogy a megidézett szerzetesrendek kapcsolatát felelevenítsék és erősítsék a görög apácakolostorral, és ezáltal a görög apácakolostor identitását megalapozzák Veszprém szellemi életében.

A részletes programot itt olvashatja.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. tegnap 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. tegnap 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. tegnap 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.