Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
15°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
15°C

Másodfokú viharjelzésnél tilos a Balatonban fürdeni

2015. július 31. 15:29
Az elmúlt hetekben több halálos kimenetelű baleset is történt a Balatonon, ennek ellenére az átlagosnál kevesebb munkája akad a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának az idei szezonban.

Erről Bagyó Sándor, a szervezet elnöke számolt be sajtótájékoztató keretében pénteken délelőtt Tihanyban. Mint mondta, számukra is érthetetlen a tragikus vízibalesetek hirtelen megugró száma, melyek elkerülhetők lettek volna. Az öt halálos áldozat közül négyen nem tudtak úszni, mégis beleugrottak a mély vízbe. Kiemelte a személyes felelősség fontosságát: aki nem rendelkezik megfelelő vízbiztonsággal, ne hagyja a parton a szükséges mentőeszközöket. “Ez ahhoz hasonlít, mint a repülőről kiugorva abban bízni, hogy a végére megtanulunk repülni” – tette hozzá.

Bagyó SándorBagyó Sándor

Az idei szezonban eddig 2356 könnyű sérültet láttak el, 14 esetben mentettek ki embert a vízből, akik további ellátást nem igényeltek. 51-szer riasztották őket súlyos sérültekhez, akiket átadtak a mentőknek. Egy alkalommal volt szükség újraélesztésre a vízből mentés után. Bagyó Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy másodfokú viharjelzés esetén tilos a vízben fürödni, ugyanakkor nem kötelezhetik arra a felnőtteket, hogy el is hagyják a vizet. A mentőhajót 45 alkalommal riasztották bajbajutott személyhez, 5 esetben személyhez és hajóhoz vonultak, 13-szor csak eszközt kellett menteni.

Egyre több strand veszi igénybe a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szolgáltatásait, jelenleg 77 helyszínen vannak jelen, ezeken a területeken jelentősen csökkent a tragikus kimenetelű strandi balesetek száma. A szolgálat munkatársai nem csak a strandra figyelnek, hanem a környezetet is belátják, így szükség esetén időben riasztani tudják a kollégákat.

Augusztusban egy prevenciós programsorozat részeként összesen húsz balatoni strandon ismertetik a legfontosabb vízbiztonsági szabályokat.

Cseh Zoltán
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. tegnap 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. tegnap 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. tegnap 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.