Pedig minden adott: kiváló helyen van a belváros és a vár közötti egyetlen értelmes közlekedési útvonalon – ha valaki turistaként Veszprémbe jön, szinte biztos, hogy keresztül fog haladni az Óváros téren. A tér megőrizte az 1800-as évek arculatát, és a gépjárműforgalom is visszafogottabb a belvároshoz képest (bár úgy vettem észre, sokakat még mindig nem hat meg a behajtási tilalom).
Hazai párhuzamot keresve az egri Kis-Dobó teret tudnám felhozni, ami ugyanígy a belváros és a várkapu közötti közlekedési útvonalon helyezkedik el, öt-hat étterem pakolja ki az asztalait és székeit egy a veszprémi városháza előtti területhez hasonló nagyságú helyre, és délelőttől késő estig szinte folyton küzdeni kell az asztalokért, akkora a forgalma az udvarnak. Az Óváros téren ehhez képest este nyolckor már úgy érzem magam, mintha egy kihalt külvárosi kerületben járnék.
Pedig az itt működő vendéglátóhelyekre nem lehet panasz. A Piazza konyháját kifejezetten kedvelem, megfizethető áron adnak jó minőségű ételeket, a kínálat kellően széles a pizzától a húsételeken át a pastáig, ráadásul mind a Piazza, mind az Elefánt kínál menüt is. Mindegy, hogy az ember ebédszünetben ugrik ki harapni valamit, vagy munka után ül le egy kávé mellé, nem is beszélve egy esti hangulatos vacsoráról – az Óváros térnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy a város kiülős vendéglátós paradicsoma legyen. Mégsem az, és ez valahol mindannyiunk vesztesége.
