Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
16°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
16°C

Befejeződött a belváros megújítása

2015. július 30. 11:18
Az Európai Unió támogatásnak köszönhetően 700 millió forintból újult meg a Hangvilla melletti park, a Zeneiskola homlokzata, valamint több belvárosi udvar, és a Vár Áruház szigetelése is. A projektzáró rendezvényt csütörtök délután tartották a Hangvillában.

„Mindig öröm egy közösség számára, ha megújulásról, vagy gyarapodásról számolhat be, hiszen mindennél fontosabb az, hogy ne csak a közösség megtartó erejét érezzük minden nap, hanem érezzük azt is, hogy a környezetünk gyarapodik, megújul ”- mondta köszöntőbeszédében dr. Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.

Az elmúlt évek fejlesztései Veszprémben szerinte azt mutatják, hogy a város egyike azon gyarapodó közösségeknek a Dunántúlon, mely nemcsak a földrajzi-gazdasági adottságai miatt teljesít jól, hanem azért is, mert a városvezetés és közösség olyan döntéseket hoz, melyek megújítják és erősítik a várost, mint közösséget, turisztikai célpontot és gazdasági egységet egyaránt.

Veszprém mai lakóinak öröksége a 18-19. században épült városrész, és a 20. század második felében létrehozott szocialista városközpont, amelynek megújítása nagy jelentőséggel bír. Ezen értékek megőrzése és további gyarapítása fontos feladat - mondta.

A hazai belpolitikában ugyan időről-időre fellángolnak viták az Európai Unióról, azonban mi itt Veszprémben az ország más városaihoz hasonlóan egyértelmű nyertesei vagyunk a tagságnak

- tette hozzá a beruházásokról az uniós biztos.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy a veszprémi belváros rehabilitációjának első üteme 4,5 milliárd forintból, míg a most átadott második ütem mintegy 700 millió forintból valósult meg. A nemrég megújult tereket az Utcazene Fesztiválon már letesztelhette a közönség. Beszédében a közösségépítés fontosságát emelte ki, megköszönve a konzorciumi partnereknek és civil szervezeteknek az együttműködését.

Holcinger László a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatójának helyettese szerint a beruházásokkal sikerült egy olyan városképet kialakítani, mely egyaránt vonzó a turisták, a helyiek, valamint a befektetők számára.

Ferenczi Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője ismertette a projekt során megújult elemeket. Kiemelte, hogy a projektből újult meg a Jutasi úti nyugati oldalán lévő járda valamint támfal, a Hangvilla melletti park, a Fortuna-, a Sarolta- és a Gizella-udvar, valamint a Zeneiskola külső homlokzata. Továbbá felújították a Vár Áruház homlokzatát és szigetelését is.

Ge. Á.
Cseh Zoltán
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. tegnap 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. tegnap 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. tegnap 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.