Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidelitas is segít a kárpátaljai fiataloknak

2015. július 1. 13:34 // Forrás: címlapfotó:New York Times
A veszprémi Fidelitas önálló adománygyűjtő akciót szervez, mellyel az étkeztetésben nyújtanának segítséget.

Az adománygyűjtés céljából a Fidelitas elindította a www.karpataljaert.hu honlapot, ahol bankkártyás vagy átutalásos módon van lehetőség adakozni október végéig. Az összegyűlt pénzt a Verecke Alapítványnak juttatják el, akik a tervek szerint a kárpátaljai fiatalok iskolai étkeztetésére fordítják az adományokat.

Az Ukrajna területén elharapódzó konfliktus nehéz helyzetbe sodorta az ukrán gazdaságot és a kárpátaljai magyarságot. A hrivnya leértékelődése és a katonai behívót kapó fiatalok frontra távozása miatt kialakult nehéz helyzet miatt érzi úgy a Fidelitas, hogy segítő jobbot nyújt a határon túli magyarság számára- mondta szerdán Molnár Dániel, a Fidelitas Veszprém megyei elnöke.

molnár dánielmolnár dániel

Ukrajnában az egy havi minimálbér átszámítva 8000 forint, miközben az energiaárak megnégyszereződtek, az infláció 30-40 százalék körüli. Mindeközben a sorozás miatt számos otthon marad családfő nélkül. A kialakult helyzet egyes családok alapvető megélhetését veszélyezteti és rengeteg fiatal életét nehezíti meg.

Szeretnénk minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a kialakult kárpátaljai helyzetre és minél több támogatót állítani az ügy mellé - emelte ki Hegedűs Barbara, a Fidelitas országos alelnöke, majd elmondta: azért választották a közvetlen pénzügyi támogatás formáját, mert a határátkelőhelyeken nehéz a tartós élelmiszerek és a ruházati cikkek bevitele Ukrajnába.

hegedűs barbarahegedűs barbara

Az adományokat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével juttatják el a Verecke Alapítványnak. Az adományok sorsát, illetve az akcióval kapcsolatos friss híreket, információkat a honlapon, illetve az erre a célra létrehozott www.facebook.com/karpataljaert facebook oldalon lehet követni.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.