Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

LMP: Pintér röghöz kötné a munkavállalókat

2015. június 11. 16:57
Egy Pintér Sándor által benyújtott törvénymódosító ellen emelt szót csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

Ki kell zárni a közmunkából azt, aki munkahelyén felmond, vagy közös megegyezéssel távozik – olvasható abban a törvénymódosításban, amit Pintér Sándor belügyminiszter nyújtott be a közfoglalkoztatásról szóló törvényhez. Egészen pontosan ezt tartalmazza a módosító:

"Az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha (...)
e) a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg."

(forrás)

Szél Bernadett szerint Pintérnek fogalma sincs a magyar valóságról, a módosítóval röghöz köti és kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat. „A Fidesz újabb lépést tett a munkások kizsákmányolására” – fogalmazott Szél – „A kormánypárt a saját céljainak kedvez, nem a kis- és közepes vállalkozóknak.”

Szél BernadettSzél Bernadett

Hozzátette: a Lehet Más a Politikának a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatai bemutatják, ők hogyan költenék el az adófizetők pénzét. A legfontosabbnak a bérfelzárkóztatást tartják: a közszférában nyolcadik éve nem emelkedik a munkavállalók bére, 220 ezer ember fog jövőre ugyanannyit keresni, közel ugyanennyi létminimum alatti fizetést kap – fogalmazott. Az LMP olyan bértáblát javasol a közszférának, amelyben nem lehetne a létminimum alatti összeget keresni.

Gerstmár FerencGerstmár Ferenc

A költségvetéssel kapcsolatban Gerstmár Ferenc is megszólalt. Kijelentette: a 2016-os költségvetésben a forráskivonás az önkormányzati szektort sem kíméli, a költségvetésnek csak 7 százalékával rendelkezhetnek helyben, pedig minél közelebb születnek a döntések a problémákhoz, annál hatékonyabban tudják azokat kezelni. Az önkormányzatok forráshiánya nem csak elvi kérdés, több településen veszélybe kerültek a közszolgáltatások. A települések jó része máig nem dolgozta fel iskoláik fenntartásának elvesztését, ráadásul az eredmények sem igazolták a kormány elképzeléseit az LMP önkormányzatokért felelős elnökségi tagja szerint.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.