Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Előtérben az ember

2015. június 3. 19:38
Veszprém önkormányzata, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ veszprémi tankerülete közös pedagógus napi ünnepséget tartott szerdán délután a Lovassy László Gimnáziumban.

Szauer István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ veszprémi tankerületének igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a városban régi hagyománya van a pedagógus napnak, amelyhez az utóbbi években csatlakozott az intézményfenntartó központ is. Szauer István szerint a pedagógus nap jó alkalom arra, hogy előtérbe hozza magát az embert, ami a tanári hivatásban különösen fontos. Az igazgató szerint csak azoknak a szakmáknak van napjuk, akikkel szemben a társadalomnak van egy kis lelkiismeret-furdalása. Az életpálya-modell bevezetésével talán valamit vissza törleszteni ebből a lelkiismeret-furdalásból.

Szauer IstvánSzauer István

Porga Gyula polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a pedagógus nap mindannyiunk ünnepe, hiszen minden mai felnőttnek voltak óvónői, tanítói és tanárai, akik annak idején segítettek elindulni az úton. A pedagógusnapon egy olyan hivatást ünneplünk, aminek az a célja, hogy a lehető legtöbbet kihozza az emberből. A polgármester szerint a pedagógus nem csupán egy magasan képzett alkalmazottja egy oktatási intézménynek, hanem a szülő meghatalmazottja is. A pedagógusi hivatás nem szakma csupán, sokkal több annál.

A tanító és tanítvány viszonya a legbelsőségesebb emberi kapcsolatok egyike, mióta ember az ember. Éppen ezért hatalmas a pedagógusok felelőssége, amikor a szülők a legféltettebb kicseiket, a gyermekeiket bízzák rájuk. Az elmúlt évszázadok során a társadalmi viszonyokkal ellentétben a tanár és tanítvány közötti kapcsolat lényege semmit sem változott. A pedagósusokkal szemben manapság nem csak az emberi, hanem a szakmai elvárások is hatalmasak. A modern tanár elsősorban az ismeretek átadója, akitől elvárja a társadalom, hogy versenyképes fiatalokat neveljen. Szerencsére a Veszprémben és annak környékén tanító pedagógusok ebben is megállják a helyüket.

Porga GyulaPorga Gyula

Porga Gyula szerint Veszprémben az óvódától az egyetemig minőségi oktatást kínál. A folyamatosan változó, összetett rendszerben az egyetlen biztos pont a pedagógus személye. A magyar iskolák évszázados stabilitása nem az intézményi kereteknek, hanem a magyar pedagógusi kar munkájának tudható be. Szükség van ma is nagy pedagósus személyiségekre, akiknek munkája unkája tanítványok nemzedékeire van döntő hatással. A polgármester hozzátette, hogy Magyarország a változás és átalakulás korát éli. A politikai, társadalmi változások közepette felértékelődik a pedagógusok helyzet, hiszen ők a stabilitás letéteményesei.

Szalay Tamás, Borka Sándor, Milló Ildikó és Papréti EmeseSzalay Tamás, Borka Sándor, Milló Ildikó és Papréti Emese

Az ünnepségen adták át a Ranolder-díjakat, amelyet az oktatásnevelés területén, vagy annak segítésében kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismeréseként adományoz a város. Idén Papréti Emese, Milló Ildikó, Borka Sándor és Szalay Tamásnak vehette át az elismerést.

ifj. Borsi Lőrinc és dr. Somos Jánosnéifj. Borsi Lőrinc és dr. Somos Jánosné

A Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub a legaktívabb klubtag elismeréseként dr. Borsi Lőrinc-emlékplakettet adományozott dr. Somos Jánosné részére.

Az ünnepségen közreműköddtek a veszprémi Kis-Bakony Néptáncegyüttes táncosai, valamint a Csermák Antal Zeneiskola növendékei.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.