Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Az uszoda nagy szerencse, ne rontsuk el!

2015. április 15. 16:51
A Demokraták Veszprémért frakciója is örülne az uszodának – ha az a Veszprém Arénához hasonlóan gondos tervezés és előkészítés után valósul meg.

A frakció szerda délutáni sajtótájékoztatóján Katanics Sándor kifejtette: a kormányhatározatban március 31-ét jelölték meg határidőként a megvalósítási tanulmány benyújtására. Amikor a közgyűlésen kérdést tett fel ezzel kapcsolatban, Némedi Lajos 15 napon belül ígért választ. Ez meg is érkezezett, azonban – ahogy Katanics fogalmazott – hihetetlenül információszegény az anyag.

A demokrata politikus kifejtette: félmillió forintért közel 28 ezer háztartásba juttatták el a kérdőíveket, amelyekből 1948 érkezett vissza – ez a választópolgárok alig hét százaléka. Ez alapján állítja az alpolgármester, hogy a város mindenképpen uszodát szeretne, és csak annak helyét illetően van vita. Katanics szerint az egyeztetés csak a kampány része volt, a választások után érezhetően visszaesett a kezdeti lendület.

Ha már van olyan szerencsénk, hogy a kormány 4 milliárd forintért építene sportuszodát a városban, akkor ezt a lehetőséget illene komolyan venni, és olyan megalapozott munkát végezni, mint ami az Aréna előkészítését jellemezte – tette hozzá a politikus, megjegyezve: fel kellene mérni azt is, hogy a sokak által vágyott strandra mekkora valós igény van, belefér-e a koncepcióba?

Hartmann Ferenc kifejtette: az Aréna megépítése előtt több terv is készült – most is egy szakmailag megalapozott megvalósíthatósági tanulmányra lenne szükség. Nemcsak az építkezésre, hanem a későbbi működtetésre vonatkozóan is pontos számokat kellene ismernünk, mielőtt belevágunk a projektbe.

Amennyiben ezek a feltételek megvalósulnak, a Demokraták Veszprémért frakciója támogatni fogja az uszodaépítést.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. tegnap 11:24 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. 2026. március 17. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.