Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ma van a nemzeti rákellenes nap

2015. április 10. 1:27 // Forrás: mti/mtva
Magyarország 1993 óta tartja meg a napot, amely a rák elleni küzdelem felelősség fontosságára hívja fel a figyelmet. Idén új elemekkel bővült a kockázatok csökkentéséről szóló lista.

A Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére minden évben április 10-én, az országos rákregisztert 1902-ben létrehozó Dollinger Gyula orvos születésnapján tartják a nemzeti rákellenes napot.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) az Európai Rákellenes Kódex új, kibővített negyedik kiadását, a kockázatok csökkentéséről szóló listát Magyarországon is közzétették. A tanácsok a napjainkra jellemző életmóddal együtt járó kockázati tényezők kiküszöbölésére hívják fel a figyelmet, valamint az egyes rákbetegségek korai felismerését és kezelését célzó, rendelkezésünkre álló szűrővizsgálatokon való részvételre buzdítanak. Az életmód megváltoztatására ösztönző tanácsok megtartásával az évek, vagy akár évtizedek múlva fenyegető rák kialakulásának kockázata csökkenthető, a szűrővizsgálatok pozitív hatása pedig ennél korábban is jelentkezhet - olvasható a közleményben.

A rákmegelőzés tizenkét pontja szerint a rák nagyban megelőzhető, ha az ember elhagyja a dohányzást, rendszeresen mozog, nem lesz elhízott, minden nap fogyaszt friss zöldséget és gyümölcsöt, tartózkodik a zsíros, túlsózott ételektől, cukrozott italoktól. Az életmódtanácsokon kívül javasolják a különböző szűrővizsgálatokon való részvételt mind a nők, mind a férfiak körében, és a tanácsok között szerepel az 50 éves kor feletti évenkénti orvosi vizsgálat is.

Riasztó számok
A világon évente több mint 14 millió embernél diagnosztizálnak rákot. A WHO 2014-es jelentése szerint ez a szám 2025-re elérheti a 19 milliót, 2034-re pedig a 22 milliót. A fejlett országokban a rákos betegek túlélési esélye az elmúlt húsz évben javult, a halálos áldozatok száma mégis nő, mert a születéskor várható élettartam az elmúlt évszázadban majdnem harminc évvel nőtt, azaz "egyszerűen elég sokáig élünk ahhoz, hogy rákosak legyünk", ahogy egy szakértő mondta.

Magyarországon is van mit tenni a rettegett betegség elleni küzdelemben. Hazánkban 2012-ben a férfiak születéskor várható élettartama 71, a nőké pedig 78 év volt. Nálunk még a szív- és érrendszeri betegségek számítanak a vezető haláloknak (a halálesetek közel 50 százalékával), a daganatos betegségek a halálozások 35 százalékát teszik ki itthon. A vezető daganatos halálok a tüdőrák, ezt követi a vastagbél- és végbélrák, az emlőrák, a gyomor-, a prosztata- és a szájüregi rák által okozott halálozás. Évente mintegy 80 ezer új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak, és több mint 32 ezren halnak meg valamilyen rákos elváltozás következtében minden évben.

Több rákbetegségben az egész világot tekintve "dobogós" helyen állunk, így például a vastag- és végbélrák előfordulási gyakorisága és halálozási aránya nálunk a legnagyobb, s egy hasonló daganatos kockázati értékkel rendelkező EU-országhoz képest Magyarországon tízszeres a rákos betegségek következtében elhunytak aránya. Magyarország világelső a tüdőrák okozta halálozásban. A rosszindulatú tüdődaganat elsődleges okozója a dohányzás.

A mai napon a VEAB-székházban szakmai workshopot és tanácskozást tartanak a daganatos megbetegedések ellátásának aktualitásairól. A rendezvényt Némedi Lajos alpolgármester nyitja meg.

Ge. Á.
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.