Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Példaértékű együttműködés

2015. március 24. 16:09
Pannon-Tudás-Park néven Veszprémmel, Zalaegerszeggel és Nagykanizsával együttműködve indít közös projektet a Pannon Egyetem. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora kedden délután a projekt indításához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyetem három megyei jogú várossal, Veszprémmel, Zalaegerszeggel és Nagykanizsával karöltve egy jelentős projektet valósít meg az elkövetkező hét hónapban, melynek célja, hogy a Pannon Egyetem hálózatában részt vevő városok szorosabb együttműködést alakítsanak ki egymás és a felsőoktatási intézmény között.

Az együttműködés révén a környezetipar és energetika, az informatika és elektronika, valamint a gépipar területén tudás-intenzív, hozzáadott értékkel rendelkező termékek és szolgáltatások jönnek létre.

dr. Friedler Ferencdr. Friedler Ferenc

A rektor hangsúlyozta, hogy a Pannon Egyetem fontos feladatának tekinti a vidékfejlsztésben való részvételt, aminek során az egyetem partnervárosai is együttműködhetnek.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szerint a projektnek köszönhetően az elmúlt időszakban egy nagyon szoros összefogás kezd kialakulni a résztvevő városok és a Pannon Egyetem között, amely példaértékűnek tűnik nem csak a felsőoktatás terén, hanem a kulturális és gazdasági területeken is: megtalálja azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek egyfajta mintaként szolgálhatnak az egész országban.

Balaicz ZoltánBalaicz Zoltán

Balaicz Zoltán bízik benne, hogy a létrejövő pályázat is hozzájárul ahhoz, hogy a város műszaki képzése a minisztérium és a kormány támogatásával, valamint a Pannon Egyetemmel való szoros kapcsolat révén ki tud teljesedni és képes lesz lefedni a régió mérnök igényeit.

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere elmondta, hogy évekkel ezelőtt a Pannon Egyetem és a város vezetése elhatározta, hogy a jövőben szorosan kíván majd együttműködni. A városnak alapvető érdeke, hogy otthont adjon egy erős felsőoktatásnak, az egyetem pedig akkor tud erős lenni, ha egy gazdaságilag erős, folyamatosan fejlődő városban működik. Porga Gyula szerint a korábbi együttműködésnek most új hajtásai is kibújnak, hiszen a pályázatban résztvevő három város közös cél mentén gondolkodik. Nem azt kell keresnünk, ami elválaszt bennünket, hanem azt a közös pontot kell erősíteni, ami alapvető érdeke mind a három megyei jogú városnak.

Porga GyulaPorga Gyula

A polgármester hozzátette, hogy egy megyei jogú városnak nem csak a közigazgatási határain belül kell gondolkoznia a jövőjéről, hanem a térségben is meghatározó szerepet kell betöltenie. Porga Gyula bízik abban, hogy a pályázat sikeres végrehajtása lehetővé teszi azt, hogy a három városban működő gazdasági társaságok a Pannon Egyetemmel együttműködve a kutatási eredményeket piacosítani tudják.

dr. Palkovics Lászlódr. Palkovics László

Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár szerint nagyon sok típusú felsőoktatási intézmény van Magyarországon, amiből egyedül a Pannon Egyetem működik hálózatos módon. Az államtitkár szerint a Pannon Egyetem képes arra, hogy nemcsak a saját városával, a saját szűk szakmai területén, hanem ebből kitekintve, másokkal is együttműködve hatékonyan tudjon működni. Dr. Palkovics László hozzátette: az elnyert pályázat egy jó stratégiai együttműködés kezdete.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.