Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Enying nem bűntanya / – találkozás a település polgármesterével –

2009. február 10. 21:39
Enying polgármestere, Tóth Dezső, minden bizonnyal egész eddigi pályafutása alatt nem találkozott ennyi újságíróval, tévéssel, rádióssal, mint az elmúlt napokban. Mindjárt az elején le kell szögezni: sokat is ártottak a Fejér megyei településnek egyes hírek. Ott-jártunkkor is egy olyan mondat felett mérgelődött, amit bizony nem ő mondott.
A polgármesteri hivatalban több stáb is bebocsátásra várakozott, így aztán kénytelenek voltunk konszenzusra jutni: felváltva kérdezősködtünk.

Tóth Dezső arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a kialakult helyzetben, azt mondta, hogy minden teendőjét nagyon át kell gondolnia. Az első, hogy permanens és szoros kapcsolatot tartson fenn a rendőrséggel.

     

 Tóth Dezső tanította Sztojka Ivánt

Enyingen megerősített rendőri járőrözés folyik, a polgármester kérte a kéttucatnyi polgárőr besegítését is, s a következő időszakban felveszi a kapcsolatot az Országos Cigány Önkormányzat vezetőjével, Kolompár Orbánnal (a találkozót Kolompár kérte. – a szerk.), hasonlóképp az enyingi kisebbségi önkormányzat képviselőjével. Meg szeretném tudni – folytatta –, hogy ők mit szeretnének, s mit tudnak tenni.

Arra a kérdésre, hogy van-e enyingi roma maffia, Tóth Dezső ezt mondta: „Tudomásom szerint nincs. Előfordulhat, de én maffiáról nem tudok beszélni. Vannak roma és magyar bűnözők.”

 

Tóth Dezső, Enying polgármestere

A polgármester, aki korábban földrajztanár, majd igazgató volt, ismerte Sztojka Ivánt, de gyermekként nem látta különbnek a többinél. Felnőttként (polgármesterként is) alkalmanként találkozott vele a városban, de kapcsolatuk nem volt. Arra nem volt módja, hogy megismerje. Az ártatlanság vélelmét pedig fenntartja. Ez a nyomozóhatóság feladata.

Egy másik kérdés arra irányult, hogy a polgármester tudott-e arról, hogy a városban egy olyan bűnözői csoport tevékenykedik, amely lányok futtatásából, pénzbehajtásból él. Ilyen hírt hallottam – mondta –, de meggyőződni, megbizonyosodni nem volt módom felőle.

A rendőrséggel egyébként felvette a kapcsolatot a polgármester, sikerült kiszorítani a futtatott lányokat Fejér megyéből (információink szerint most a 70-es úton pár kilométerrel arrébb található Somogy megyei szakaszon – Veszprém megye határától sem messze – árulják bájaikat a hölgyek).

Tóth Dezső szólt arról is, hogy javult a város (és a megye) bűnügyi statisztikája. Ennek ellenére a bűnözőktől mindenki fél, de hiba lenne egy esetből általánosítani, s Enying nem bűnöző város. A kirívó eset kapcsán nem kell mindenkinek rettegnie. Erről egyébként a legközelebbi testületi ülésen (amit a városi tv is közvetít) informálni fogja a lakosságot.

 

 Érkezés a romos roma negyedbe. Nem szálltunk ki az autóból...

Leszögezném azt is kategorikusan – tette hozzá Tóth Dezső –: kétfajta embert ismerek. Aki betartja a törvényt, és a kollektív együttélés szabályai szerint él, és ennek meg tud felelni, illetve olyan, aki nem. Akik ezt a normát nem tartják be, azok ellen komolyan kell fellépni. Kezelni kell a kérdést, mert ez a liberalizmus átka.

A Vehír kérdésére válaszolva Tóth Dezső elmondta, hogy Enying lakosainak száma 7300-7400 körüli, ennek 10%-a roma. A közbiztonság védelmét az öt fővel gyarapodott rendőrség mellett a közel húszfős polgárőrség próbálja meg garantálni.

Reális-e az a kép, hogy a rendőrséget is sakkban tartja a maffia? – kérdezte az egyik sajtós kolléga. Ezt kategorikusan tagadta a polgármester, hivatkozva arra, hogy kiváló a kapcsolata a rendőrkapitánnyal, aki egészen bizonyosan jelezte volna a sajtóban is fölröppenő (ál)híreket (pisztolycsövet nyomtak az egyik rendőr szájába, csak azért, hogy tudja, ki az úr a vidéken). A városban a polgármester szerint azokkal a romákkal, akik betartják a normákat, nincs probléma, de mind a két csoportban (értsd: magyarok és romák) vannak bűnözők, de a normálisan beilleszkedőkkel nincs probléma. Tóth Dezső arról is beszámolt, hogy kirekesztő magatartásról nincs tudomása, az iskolába is integráltan járnak magyar és roma gyermekek. Sőt: fejlesztő pedagógusok állnak a hátrányos helyzetben lévők rendelkezésére.

  

  Falukép az országút felől. Azért nem ez a jellemző...

A Vehír további kérdésére – tapasztalt-e a romák részéről elköltözést –, azt válaszolta a polgármester, hogy a hír igaz, de tömeges elköltözésről nincs szó. Megerősítette, hogy olyan elköltözőről is tud, aki kijelentette, hogy amíg Sztojka Ivánt el nem fogják, nem jön vissza Enyingre.

Összegzésül Tóth Dezső kijelentette: „Nem szabad egy eset alapján általánosítani, Enying nem bűnözők fészke.”

            

  A pletyka szerint a középső a Sztojka-ház

A találkozót követően fotós kollégámmal bejártuk Enying utcáit, láttuk a Sztojka-házat, a szomorú kinézetű cigánysort, a feltételezett vajda feltételezett palotáját, ám beszélni senki nem akart, legalábbis kamera előtt.

Talán csak pletyka: a vajda háza lenne?

Egy, a hivatalba látogató ember nagyon kemény szavakkal illette a helybéli romákat, ám amikor magnóra akartuk venni a szavait, s meglátta a fényképezőgépet, hamar kereket oldott.

 

A munkásmozgalom hősének is van utcája errefelé

Az egyik kocsmaféle közelében is érdeklődtünk, de diplomatikus mosollyal intettek: mehetünk tovább…

Meglepődve tapasztaltuk, hogy a munkásmozgalom hősének, Ságvárinak még utca is dukál Enyingen.

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.