Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csinnbumm cirkusznak tartja az ügynökvádat Orbán

2015. március 9. 12:55 // Forrás: mti
Simicska Lajos egy vasárnapi interjúban vádolta meg a kormányfőt azzal, hogy jelentéseket írt róla. Orbán szerint a vállalkozóból csak a sértődöttség beszél.

Vasárnap a Mandiner blognak adott interjújában fejtette ki, hogy a miniszterelnök a rendszerváltás előtt jelentéseket írt róla.

- Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.

- Orbán Viktor?

- Igen.

A róla készült aktákat Simicska maga is látta. "Egyszer Pallos őrnagy berendelt magához. Az asztalán tíz centi vastag akta volt. Rólam. 22 éves koromra már ennyi összegyűlt." A vállalkozó szerint bár a rendszerváltás után eltűntek az akták, azok Moszkvában meglehetnek valakinél. "Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon."

Az elhangzottakra reagálva Orbán Viktor ma sajnálatosnak nevezte, hogy "személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit". Hozzátette:

nem látja értelmét "ilyen csinnbumm cirkuszokat csinálni a magyar politikában",

ezért ezekben a vitában való részvételnek - a tények világossá tételén túl - nem látja értelmét.

Az ellenzék annál inkább, a hétfői parlamenti vitában újra meg újra előkerült a téma.

Schiffer András szerint a Fidesz-KDNP-nek az igazságügyi bizottság keddi ülésén támogatnia kell az LMP javaslatait az állambiztonsági akták nyilvánosságára hozataláról, és arról, hogy a parlament kötelezze a kormányt, járjon el annak érdekében, hogy Oroszország tegye megismerhetővé az 1944-1991 között keletkezett magyar vonatkozású KGB-iratokat.

A Jobbik szerint amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök nem tudja cáfolni Simicska Lajos nagyvállalkozó róla tett, vasárnap nyilvánosságot kapott állításait, akkor le kell mondania - mondta Mirkóczki Ádám.

A Demokratikus Koalíció az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos a testület előtt számoljon be a vállalkozónak a miniszterelnökkel szemben megfogalmazott vádjairól - mondta az ellenzéki párt politikusa, Vadai Ágnes.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.