Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Akik komolyan veszik a kampányt

2015. február 16. 17:12 // Forrás: címlapfotó: borsonline.hu
Alig egy hét van a veszprémi időközi országgyűlési választásig. Cikksorozatunkban még egyszer átnézzük, hogy milyen nevekkel találkozhatunk vasárnap a szavazófülkében.

A rengeteg induló közül tizenkét jelöltnek sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges ötszáz támogató aláírást. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük azokat a jelölteket, akik látszólag nem foglalkoznak a kampánnyal.

Most nézzük meg a leginkább esélyeseket.

Az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a február 22-i választást öt jelölt veszi a legkomolyabban. Némedi Lajos, Gerstmár Ferenc, Varga-Damm Andrea, Bősze Ferenc és Kész Zoltán másik hét versenytársukkal ellentétben aktívan kampányol.

Gerstmár Ferenc

Az LMP megpróbálta a lehetetlent és a kampány elején egy olyan jelölt indítását szorgalmazta, aki mögé az egész ellenzék besorakozhat. Nem jött össze a számításuk, ezért a bevált módszeren ne változtass elvet követve Gerstmár Ferencet jelölték országgyűlési képviselőnek. Gesrtmár Ferenc, a LMP elnökségi tagja, 2010 októberétől Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság alelnöke és a Közjóléti Bizottság tagja.

Gerstmár FerencGerstmár Ferenc

Az LMP jelöltje megválasztása esetén támogatná a tisztességes munkából élőket, aminek során főleg a veszprémiek érdekeit helyezné előtérbe, valamint nagyobb figyelmet fordítana az egyetemre és a környékbeli oktatási intézményekre is. A politikus programjában hangsúlyozza a megújuló energiaforrások használatának fontosságát. Gerstmár Ferenc csendes és nyugodt kampány folytatott, a legnagyobb port Schiffer Andrással közösen tartott sajtótájékoztatója kavarta.

Varga-Damm Andrea

Varga-Damm Andrea vagy, ahogy Vona Gábor nevezi: a devizahitelesek Jeanne d'Arc-ja Veszprémben született, azonban gyermekkorától Budapesten él. Jeanne d’Arc érdekvédelmi jogászként, a devizahitelesek ügyek kapcsán szerzett országos hírnevet. A képviselőjelölt bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Jobbik frakció munkáját látva döntött amellett, hogy elfogadja a párt felkérését és a Jobbik színeiben elindul a februári időközi választáson.

Varga-Damm AndreaVarga-Damm Andrea

A Jobbik programjában hangsúlyos szerepet kap a korrupció és a politikai önteltség elleni harc. Varga-Damm Andrea bemutatkozó szórólapján azt írja: „Célom az, hogy a Veszprémben és környéken élő emberek érdekeit eredményesen képviseljem, illetve, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többségét megszűntessem.” A Jobbik megpróbált mindent bevetni a képviselőjelölt ismertségének növelése érdekében, még a párt elnöke Vona Gábor is ellátogatott Veszprémbe. Varga-Damm Andrea jó választásnak bizonyul, hiszen az előzetes felmérések szerint több szavazót tud majd a Jobbik mellé állítani, mint elődje, Forgóné Kelemen Judit.

Bősze Ferenc

Bősze Ferenc ismert ügyvéd Veszprémben, aki tíz éve foglalkozik aktívan a helyi és az országos közélettel. Baloldali értékrend szerint gondolkodik, sokan őt várták a baloldali összefogás jelöltének, azonban Bősze Ferenc függetlenként indul a februári időközin. A nevére akkor figyelt fel a helyi és az országos sajtó, amikor beperelte az Amerikai Egyesült Államokat Sopron második világháborús bombázása miatt. Bősze Ferenc látszólag nagyon komolyan gondolja, hogy függetlenként sikerülhet bejutnia a parlamentbe.

Bősze FerencBősze Ferenc

A hatvanhárom éves ügyvéd szerint egy független képviselő nem ígérhet többet a választópolgároknak egy szúnyogcsípésnél, azonban ez a szúnyogcsípés a következő három évben fontosabb lesz, mint egy „gombnyomogató” a parlamentben. Bősze szerint az országos választással szemben, a mostani időközin nem arról döntünk, hogy melyik párt nyeri a választást, hanem arról, hogy az adott jelöltek közül kit tartanak a választópolgárok legalkalmasabbnak, hogy képviselje őket. Az ügyvéd kampányban többször elmondta, hogy nem kíván foglalkozni Kész Zoltánnal, hiszen vele ellentétben ő nem független, azonban szerkesztőségünkhöz is számos közleményt juttatott el, ami ennek az ellenkezőjéről ad tanúbizonyságot. Nem beszélve arról, hogy a vele készített interjúnkban is szinte minden válaszban helyet kap a baloldal támogatását élvező jelölt.

Némedi Lajossal, a Fidesz-KDNP jelöltjével és Kész Zoltánnal, a baloldali támogatást élvező független jelölttel külön cikkekben foglalkozunk majd.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.