Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Századvég: stabil a Fidesz fölénye

2015. február 12. 10:45 // Forrás: Index.hu
Stabilizálódott a kormánypártok pozíciója, a Jobbik erősödése ellenére változatlan a Fidesz-KDNP fölénye, a baloldali pártok támogatottsága pedig stagnál - derül ki a Századvég februári közvélemény-kutatásából.

A kormánypártok a teljes népességen belül 30 százalékon állnak. Őket követi a Jobbik 16 százalékkal, a harmadik továbbra is az MSZP 12 százalékkal. Az LMP-re és a DK-ra 3-3, míg az Együttre a lakosok 2 százaléka adná szavazatát. Más pártok támogatottsága összesen 2 százalékos, a magukat bizonytalannak vallók aránya pedig 32 százalék a felnőtt lakosságon belül a február 5-10. között készült közvélemény-kutatás eredményei alapján.

A biztos pártválasztók körében is változatlan kormánypárti fölényt jeleztek az adatok. Ebben a közegben a Fidesz-KDNP 45, a Jobbik 25, az MSZP 19 százalékon áll. Az LMP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága 4-4, az Együtté 2, míg más pártoké 1 százalék.

A miniszterelnök megítélése javult a Századvég felmérése szerint. A felnőttkorú lakosság 42 százalékának kedvező a véleménye Orbán Viktorról, ez az arány decemberben 40 százalék volt. A közvélemény-kutatók mérései közt most óriási a különbség: az Ipsos szerint a Fideszt február elején a választókorú népesség 21 százaléka támogatta, a Jobbik tábora pedig 16 százalékra emelkedett.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.