Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átlátható forráselosztást kér az LMP

2015. február 7. 13:05
Az LMP jelöltje szerint az időközi választás többről szól, mint a képviselői mandátum, vagy a kétharmad.

Gerstmár Ferenc szombat délelőtti sajtótájékoztatóán elhangzott: az elmúlt fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló rengeteg európai uniós forrást a kormány sok esetben látványberuházásokra költötte, érdemben nem segítette a vidék felzárkóztatását, miközben a legtöbb nagyvárost a gazdasági válság és az elvándorlás jellemezte. A most induló ciklusban jelentős források juthatnak el a megyei jogú városokhoz, ezért Gerstmár szerint történelmi felelősség, hogy ezeket a lehető leghatékonyabban használják fel.

"Zűrzavaros a fejlesztéspolitika hazai működése, igen gyakran változik a tervezés jogi háttere"- fogalmazott.

Az LMP szorgalmazza, hogy a források felhasználásának már a megtervezése is átlátható legyen, arról szakmai, és ne politikai döntések szülessenek, hanem a területek érdekeit jól ismerő szakemberek véleménye, a vidéken élő magyar állampolgárok érdeke érvényesüljön.

Orbán Viktor mind a 23 megyei jogú várost meglátogatja, hogy megállapodjanak a helyi beruházásokról, mellyel kapcsolatban Gerstmár Ferenc kérdést fogalmazott meg: „Vajon Némedi Lajosnak lesz ereje, akarata azt követelni, hogy a kormány ne a saját pártérdekeit, hanem az itt élők érdekeit nézze?

A képviselőjelölt elmondta, hogy az LMP a 2015-ös állami költségvetéshez módosító indítványt adott be annak érdekében, hogy elkészüljön a Jutasi út és a Pápai út közötti szakasz, ami becslésük szerint egyharmadával csökkentené a belváros forgalmát. Gerstmár Ferenc közölte: a Fidesz a parlamentben leszavazta az ezt tartalmazó indítványcsomagot, bár a polgármester bízik abban, hogy a projekt a mostani hétéves fejlesztési ciklusba belefér.

"A bizakodás kevés, határozottan kell fellépni és követelni a kormánytól, hogy figyeljen végre oda arra, amit az itt élők akarnak" - emelte ki.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.