Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C

Munkáspárt: A huszonévesekre van szükség

2015. január 7. 13:37
A Munkáspárt szerint nem fontos, hogy a jelöltjük egyáltalán nem ismeri Veszprémet.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke szerdai veszprémi látogatása alkalmával kérdésünkre elmondta, hogy eddig még nem sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges ötszáz támogató aláírást, de várhatóan a hét végén leadhatják az ajánlóíveket a jegyzőnek.  

Thürmer GyulaThürmer Gyula

Thürmer elmondása szerint Szentpáli Kolos, a párt húszéves országgyűlési képviselőjelöltje nem Veszprémben született és semmilyen módon nem kötődik a városhoz. Az elnök szerint ezen a választáson nem is az a fontos, hogy a jelöltjük nem ismeri Veszprémet, hiszen az egyetemista élet itt is ugyanolyan, mint Budapesten. Thürmer Gyula hozzátette, hogy a Munkáspárt népszerűsége folyamatosan nő, a tavaly áprilisi országgyűlési választásokon hatszor több szavazatot szereztek, mint négy évvel azelőtt (tavaly 0,56 százalékos eredményt értek el  28 323 szavazattal).

Thürmer személyesen is részt vesz a választási kampányban, ő maga is gyűjti az aláírásokat Veszprémben. 

Csepely Máté
Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.