Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Felelősség az oktatásban

2014. szeptember 4. 12:55
Átadták a Volkra Ottó-díjat csütörtökön, a Pannon Egyetem központi tanévnyitó ünnepségén.

Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora tanévnyitó köszöntőjében elmondta, hogy ha egyetlen szóval kellene jellemezni az egyetem működését, akkor minden bizonnyal a felelősség lenne az. Felelősség a hallgatók, a kutató partnerek, az innovációban résztvevő céges partnerek, a munkatársak, a város és annak régiója, és az állam felé.  A rektor hozzátette, hogy a Pannon Egyetem azon kevés intézmények közé tartozik, akik képesek saját maguk működését finanszírozni. Az egyetem költségvetésének csupán egyharmad részét teszi ki az állami normatív finanszírozás, ami a hallgatók szempontjából azt jelenti, hogy a képzés mögött rendelkezésre álló forrást az egyetem képes megháromszorozni. 

dr. Friedler Ferencdr. Friedler Ferenc

Porga Gyula polgármestere hozzátette: Veszprémben régóta hagyomány, hogy a város polgármestere köszönti az egyetem első éves hallgatóit. A most felvételizett hallgatók az egyetem mellé ajándékul kapták a várost. Porga Gyula szerint Veszprém egy ezer éves város, ami soha nem öregszik. Minden év szeptemberében fiatal egyetemisták ezrei veszik birtokba, amivel hosszú jövőt biztosítanak ennek a közösségnek. A polgármester hangsúlyozta, hogy nem csak az egyetemi polgárság, hanem az egyetem jelenléte is fontos a veszprémi közösségnek. Ezt bizonyítja az a rendhagyó együttműködés a város és az egyetem között, aminek segítségével Veszprém jövőjét közösen tervezik a résztvevő felek. Egy erős város nélkül nincs erős egyetem és egy jól működő egyetem nélkül nem beszélhetünk erős városról. 

Porga GyulaPorga Gyula

A tanévnyitó ünnepségen adták át a Volkra Ottó-díjat. Az elismerést Veszprém város önkormányzata a Pannon Egyetemmel együttműködésben hozta létre azon személyek elismerésére, akik a két fél kapcsolatának erősítésében, és az együttműködés keretében meghatározott célok elősegítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díjat idén dr. Freund Tamás akadémikus egyetemi tanár vehette át Porga Gyulától. 

Porga Gyula és dr. Freund TamásPorga Gyula és dr. Freund Tamás

Dr. Freund Tamás professzor életművével jelentősen hozzájárult a megye és a város elismertségének növeléséhez hazai és nemzetközi szinten is. Biológus diplomáját az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen szerezte 1983-ban. Kutatómunkáját 1980-ban a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében Somogyi Péter és Szentágothai János tanítványaként. A Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban választotta levelező, majd 2004-ben rendes tagjává. Idén a Magyar Tudományos Akadémia alelnökévé választották.

Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora. Fő kutatási területe az agykéreg szerkezete és működése a tanulási és memóriafolyamatok alapjául szolgáló agyi hullámtevékenység kialakulása, funkciója, az epilepsziás agykárosodás valamint a szorongás élettana. Számos országban volt vendégkutató, hosszabb időt töltött az Oxfordi Egyetemen.

Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el. Több neves nemzetközi folyóirat rovatszerkesztője illetve szerkesztőbizottsági tagja. Erkölcsi elismeréseit a nemzetközi társaságokban betöltött funkciói jelzik. 1997-2002 között az Idegtudományi Világszövetség vezetőségi tagja, a Közép és Kelet Európai regionális bizottságának elnöke. A Magyar Idegtudományi Társaság vezetőségi tagja 1993-tól, majd elnöke 2009-től. 2013-ban José Manuel Barroso, az Európai Unió elnökének tizenöt fős, tudományos tanácsadó testületének tagja.

Dr. Freund Tamás alapításától kezdve tagja a Veszprém Egyetemi Város Alapítvány kuratóriumának, ezzel is erősíti a város és az egyetem kapcsolatát és az együttműködés keretében meghatározott célok megvalósítását. 

Porga Gyula és dr. Friedler FerencPorga Gyula és dr. Friedler Ferenc

A Pannon Egyetem szenátusa tavaly alapította a Pannónia Felsőoktatásért díjat, a felsőoktatás megújításában, a hálózatfejlesztésben, megreformálásban végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként. A díjat idén Porga Gyula, Veszprém polgármestere, a Pannon Egyetem kiváló együttműködő partnere vehette át dr. Friedler Ferenc rektortól. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.