Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Iskolások az éghajlat védelmében

2014. május 30. 23:21
Pénteken rendezték a Klímaőrjárat éghajlatvédelmi vetélkedő regionális döntőjét Veszprémben.

A 167 induló csapat első 8 helyezettje mérte össze tudását a vetélkedő záró fordulóján Veszprémben a Betekints-völgyben, ahol móri, gógánfai, zámolyi, várpalotai, nagyalásonyi és sárszentmiklósi cspatok versenyeztek egymással.

A vetélkedő során a tanulók valós élethelyzetben tanulták meg környezetük védelmének fontosságát, és mai sikerszakmák (oknyomozó riporter, kutató, kommunikációs szakember) csínját-bínját kiismerve bizonyíthatták, hogy képesek felelősebben fellépni, mint sok felnőtt.

Az idei évben a Klímaőrjárat vetélkedőn hat régióban több mint 500 csapat, vagyis több mint 1500 diák vett részt összesen, amelyből a regionális döntőkbe a legjobb nyolc csapat 24 diákja jutott.

„A Közép-dunántúli Régióban a fordulók és a döntő lebonyolításában a Csalán Egyesület vett részt. A regionális döntőt a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola Na-túra csapata nyerte” – mondta el dr. Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke.

„Mindenkit elismerés érdemel, aki részt vett a vetélkedő komoly megmérettetésében Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye területéről, hiszen 167 csapat mintegy 500 gyermeke mérte össze nem kis tudását a környezetvédelem területén. A döntős csapatok tagjai mindegyike szinte már zöld kisokosok, melyet reményeink szerint mind a saját életük, mind közvetlen környezetük zöldebb tételére tudnak majd fordítani.” – nyilatkozta Gyenes Viktor, a Csalán Egyesület programvezetője.

„A verseny feladatai gondolkodásra ösztönöztek, és többféle képességet fejlesztettek: a diákok a fordulók során adatgyűjtés, - feldolgozás, elemzés, kreatív és kommunikációs feladatok segítségével ismerték meg a jelen környezeti problémáit, kerestek megoldásokat és felfedezték, hogy az ő hangjuk is számít!” – mondta el lapunknak Kis Klára, a Klímaőrjárat programfelelőse.

A közép-dunántúli régió döntőjében mindhárom dobogós helyen móri csapat végzett, az első helyet a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola Na-túra csapata szerezte meg.

A vetélkedő nyertes csapata 5 napos kalandtáborban vesz részt júliusban, a döntős csapatok értékes és hasznos ajándékokkal (terep-, túra- és kerékpáros felszerelések, öko-könyvek, magazin-előfizetések, kreatív környezettudatos játékok) térhettek haza.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.