A Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola ballagását április 30-án délután rendezték meg az iskola sportpályáján.
„Lezárult életetek egy fejezete, eljött a pillanat és szabadok vagytok, mégis fájdalmas a búcsú” – fordult diákjaihoz ifj. Szathmáry Árpád igazgató, miután a végzősök bevonultak az udvarra.
A diákok végleg elmennek, a tanároknak pedig ott maradnak a kétségek: mit jelentenek tanítványaiknak az itt töltött évek? Milyen emberekké váltak, felnőttek-e a nagy feladatra, az életre? Kaptak-e erős hitet, megerősítést, szeretetet, tudnak-e felelősen dönteni? Ezekre a kérdésekre mindenki maga fogja megtalálni a választ, és abban bízunk, hogy ez minden esetben pozitív lesz.
Az időközben eleredt eső miatt az igazgató megkérdezte a ballagókat, hogy szeretnék-e inkább az épületben folytatni az ünnepséget, de a diákok úgy döntöttek, hogy maradnak az udvaron. Igazuk lett: mire a fiatalabb évfolyamok képviseletében a végzősöket búcsúztató Csepely Zsófia (12.c) a mikrofonhoz lépett, az időjárás is kedvezőbbre fordult.
Bár a ballagáson a jól bevált közhelyekkel nem tévedhetünk nagyot, a hétfői magyar írásbelire ennél több kreativitást javasolt a vizsga előtt állóknak Csepely Zsófia. Hozzátette: amikor a végzősökkel az érettségiről, továbbtanulásról beszélgetett, mindannyiuk szemében félelmet látott. Ezt valószínűleg csak akkor érti meg az ember, ha már átélte – vonta le a konklúziót.
A végzősök nevében Fürst Fruzsina (13.c) szólt az egybegyűltekhez.
„Az elmúlt években talán többen is éreztük úgy, hogy alig várjuk ezt a pillanatot. Most, hogy itt állunk egymás mellett, búcsúzásra várva, mégis fájdalmas érzések töltenek el bennünket.”
A ballagó osztályok nevében megköszönte tanáraiknak, hogy nemcsak az érettségire, de az életre is felkészítették őket, hiszen ők tudják csak igazán, hogy mennyire igaz: nem az iskolának, hanem magunknak tanulunk.
„Az együtt töltött éveket nem fogjuk egykönnyen elfelejteni, mindig emlékezni fogunk a gólyatáborra, a közös karácsonyokra, az iskolában eltöltött vidám percekre.” A sorfalban álló fiatalabb társainak azt üzente: élvezzék a középiskolás éveket, mert nem is gondolnák, milyen gyorsan eltelik ez az idő.
A beszédek után a ballagók léggömböket engedtek útnak, ezzel is jelezve: eljött az idő, hogy elhagyják az alma matert, és eddig soha nem ismert magasságokat hódítsanak meg. A végére pedig a bolondos áprilisi időjárás is megmutatta szebbik arcát, és az esőben indult ünnepség napsütésben ért véget.
