Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Táblákkal és táborral a veszprémi diákokért

2013. december 3. 22:15
Három alkalmas celjei egyeztetés- és képzéssorozaton vettek részt veszprémi ifjúsági szakemberek és a Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola diákjai. Ötleteiket itthon valósítják meg.

A szlovénok egy éve nyertek egy pályázaton, az azóta eltelt időszakban szervezték meg a három nemzetközi találkozót – a legutóbbit szeptember 30. és október 4. között – , amelyekre Veszprém mellett a spanyol Burgos, az olasz Serrenti, a bosnyák Doboj és a német Singen fiataljait is meghívták. 

Idegenvezetés Celjében (Fotó: mc-celje.si)Idegenvezetés Celjében (Fotó: mc-celje.si)

A „Cselekedj helyben – Aktív polgárság dialógusa az ifjúsággal” projekt célja az volt, hogy a különböző országból érkezett fiatalok megfogalmazzák, hogy otthonukban melyek az ifjúság legnagyobb problémái, majd ezekre megoldásokat keressenek. Az első találkozóra ifjúsági szakembereket, tanárokat, szociális munkásokat hívtak meg, a második két alkalommal pedig már a közvetlen érintettek, vagyis maguk a fiatalok oszthatták meg egymással a véleményüket, tapasztalataikat. 

Halmai GergelyHalmai Gergely

A Veszprémet képviselő közgázosok szerint a legnagyobb baj városunkban a diákok inaktivitása, illetve az, hogy az őket megszólítani képes szervezetek is nehézségekkel küzdenek, éppen ezért gyakran a fontos információk sem jutnak el a fiatalokhoz. Erre kínálnak megoldást a celjei tapasztalatokra épített projektjeik.

A Go On Board kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, ha minden iskolában lenne egy olyan információs faliújság, amelyen az ifjúságot érintő legfontosabb hírek és események helyet kaphatnának. A táblahálózat kiépítésében a Veszprémi Ifjúsági Ház segíti majd a diákokat, a tervek szerint a faliújságok szerkesztését közösségi szolgálatként végezhetnék a fiatalok, akik ezt a munkát érettségihez kötelező óraszámhoz is elszámolhatnák. 

A magyar delegáció Celjében (Fotó: mc-celje.si)A magyar delegáció Celjében (Fotó: mc-celje.si)

A másik projekt a Camp, vagyis Tábor nevet viseli. A kétnapos képzésen a hatékony vezetést tanítanák meg a diákönkormányzatokban aktív tanulóknak a Vediök (Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat) segítségével. A Camp folytatásaként a következő években DÖK-napokat tartanának  az ifjúsági házban. 

Tóth Olívia és Kórusz FruzsinaTóth Olívia és Kórusz Fruzsina

A celjei programról, és az arra épülő helyi projektekről Halmai Gergely, a Közgazdasági iskola tanára, illetve az iskola diákönkormányzatának két tagja, Kórusz Fruzsina és Tóth Olívia számolt be kedd délutáni sajtótájékoztatójukon. 

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.