Miután a Jóisten megteremtette a világot, a Kárpát-medencét megmutatta a magyarok nagyasszonyának. Ő annyira meghatódott a táj szépségétől, hogy örömkönnyeket hullajtott, amiből aztán a Balaton lett. A négy őselem, azaz a víz, a föld, a levegő és a fény (vagyis a tűz) különös harmóniája jellemzi ezt a tájegységet – kezdte a régi legendával előadását a múzeum igazgatója.
A balaton-felvidéki emberek a történelem során végig igyekeztek egyensúlyban élni a természettel – tudhattuk meg. Az itt élők főleg gyűjtögető életmódot folytattak, halásztak, vadásztak, szőlőt, vagy búzát termesztettek.
Elhangzott, a balatoni emberekre jellemző volt a vallásosság és közvetlenség. Állítólag Deák Ferenc mikor hazafelé utazott Zalába kerülőúton ment, mert ha a falvakon keresztül haladt, minden házba behívták és megkínálták valamivel. Így aztán igencsak megkésve érkezett meg otthonába – mesélte az anekdotát az előadó.
Elmondta, a Balaton-felvidéken rengeteg homokkőből készült kereszt áll még ma is. A települések kialakítására jellemző volt, hogy a központi helyen mindig a templom állt, a környékről szerzett építőanyagokból készült lakóházak pedig köré csoportosultak. Az emberek vallásossága abban is megmutatkozott, hogy gyakran saját otthonaikat a templomokról másolt mintázatokkal díszítették. Gyakran még a gazdasági épületekre – disznóól, présház – is kereszteket véstek, hogy ezzel kérjék Isten áldását.
A múzeum igazgatója elmondta, a Balaton-felvidéken nem alakult ki önálló paraszti kultúra, hanem az országban egyedülálló módon a parasztság a nemesség díszítéseit igyekezett követni.
A balatoni emberek mindennapjait áthatotta a vallásosság. Gyakran a tó vizével vetettek keresztet, köreikben a munka pedig egyfajta rituáléként is működött – közölte Dr. Limbacher Gábor.
