Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tanévnyitó: ajándék város az egyetemistáknak

2013. szeptember 6. 14:21
A Mérnöki Kar tanévnyitóját, ami egyben a Pannon Egyetem hivatalos tanévnyitója is volt, péntek délelőtt tartották az Egyetem aulájában.

Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora ünnepi köszöntőjében elmondta: a Pannon Egyetem szerencsés helyzetben van a magyar felsőoktatási intézmények között. A tudományos teljesítmény terén az iskola dobogós helyen szerepel, az innovációs projektbevételek tekintetében abszolút első, ha azt nézzük, hogy az innovációs bevétel milyen arányt képvisel a keretköltségvetésben, e tekintetben is első helyen áll a Pannon Egyetem.

Porga Gyula polgármester szép hagyománynak nevezte, hogy a tanévnyitón a tanulmányaikat most kezdők és az egyetemen évtizedekkel ezelőtt végzettek közösen ünnepelhetik meg iskolájukat. A hallgatókhoz szólva kijelentette: Veszprém ezer éves város ugyan, de mégsem öregszik. Ez többek között annak a több ezer fiatalnak is köszönhető, akik diákéveiket itt töltik. “Amikor önök úgy döntöttek, hogy a Pannon Egyetemen folytatják tanulmányaikat, ajándékba kaptak egy várost is” - mondta a polgármester, és arra kérte a fiatalokat, hogy használják ki mindazokat a lehetőségeket, amiket ez a város nyújt nekik, ugyanakkor vállalják az egyetemista lét felelősségét is. “Az a munka, amit az előttünk állók elvégeztek, az rövidesen az önök vállára nehezedik”.

Dr. Vadlek Krisztina, a Veszprém Megyei Kormányhivatal igazgatója beszédében megfogalmazta: a kormány olyan értékrendet közvetít, amely az emberért van, de a közösségről szól. Az új tanév törvényei követni fogják azt a célt, amit a nemzeti együttműködés kormánya hirdetett ki programjában, és amelyek új Alaptörvényünk is szentesített.  A jövő Magyarországának gazdasági, politikai és szellemi vezetői a mai fiatalok. Szilárd erkölcsre, munkára nevelésük a mai oktatás feladata. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az egyetemi lét több önállóságot, több felelősséget kíván, mint a középiskolában megszokottak. Az, hogy kiből milyen szakember válik, csak a saját elszántságán, szorgalmán, érdeklődésén múlik.

A köszöntők után az arany- és gyémántdiplomákat adták át a Pannon Egyetem öregdiákjainak, illetve a díjazottak átvehették a kitüntetéseket. Az egyetemi díjak mellett gazdára talált a Volkra Ottó-díj is, amit Mészáros Ernő meteorológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehetett kézbe.

Mészáros Ernő 1957-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett meteorológus diplomát, majd 1992-ig az Országos Meteorológiai Szolgálatnál dolgozott. 1992-től 2005-ös nyugdíjazásáig, a Veszprémi (jelenleg Pannon) Egyetem egyetemi tanára volt. Élete során számos elismerésben részesült, korábban Akadémiai díjat, Szent-Györgyi Albert-díjat, Széchenyi-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is átvehette.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. 2026. február 2. 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.