2023. június 9.
//
Félix névnap

Kultúra és tiszta levegő

2013. szeptember 6. 12:48
Szeptember 16-tól az Európai Mobilitási Hét, 21-én és 22-én pedig a Kulturális Örökség Napja programjai zajlanak városunkban - hívta fel a figyelmet Brányi Mária alpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

Európai Mobilitási Hét

A városházán elhangzott, a városi önkormányzat 2013. szeptember 16–22. között Európai Mobilitási Hetet, a fenntartható és környezetbarát városi közlekedést népszerűsítő programsorozatot szervez, melynek jelmondata: „Tiszta levegő – Mozdulj érte!” Az idei évben a legfőbb hangsúlyt az általános és középiskolás osztályok és diákok kapják, hogy minél több iskoláskorú fiatalt nyerjenek meg az alternatív közlekedési módok használatának céljából. „Közlekedési kígyó” elnevezésű versenyt hirdetnek az osztályok és diákok között, ahol értékes ajándékot kapnak a program legaktívabb résztvevői.

Egész héten át tart a „Tekerj a kedvezményért” programsorozat, ahol a város különböző intézményeibe és vendéglátó egységeiben kaphatnak a kerékpárral érkezők kedvezményeket, valamint ezeken a napokon az autósok térítésmentesen vehetik igénybe - a saját névre szóló forgalmi engedély felmutatásával - a  Balaton Volán Zrt. helyi járatait! Önkéntesek egész héten át ajándékcsomaggal, valamint a Z+D Kft felajánlásából zöldalmával/citrommal jutalmazzák a tudatos és felelősségteljes autóhasználókat a város különböző pontjain. Diákok, akik kerékpárral mennek iskolába, édességcsomagot kapnak.

A veszprémi cégek között versenykiírást hirdetnek, amelynek fődíja a „Környezetbarát munkahely” cím elnyerése egy évre. Ennek feltétele, hogy minél több munkavállalót rávegyenek a környezettudatos munkába járásra.

A programsorozat tetőpontja a szeptember 20-i Autómentes Nap, amely során az Egyetemi Stadion egész napra a környezettudatos életmód helyszínévé válik. A helyszínen délelőtt 10 órától délután 17 óráig rendezvényekkel várjuk a kicsiket és a nagyokat. Lesz „Okostojás „játszóház, futóverseny, kerékpáros közlekedési pálya, sporteszközök kipróbálása és csere-beréje, valamint biztonsági öv szimulátor is és számos más érdekes program.

Az Európai Mobilitási Hét részletes programja itt olvasható.

 

Kulturális Örökség Napja

Baltikumtól a Balkánig, Izlandtól az Ibériai-félszigetig 48 országban ünneplik meg a Kulturális Örökség Napját. A program célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsuk az épületek értékeire, az örökségünk folyamatos megőrzésének fontosságára, lehetővé tenni számukra, hogy jobban megismerjék a város műemlékeit, felfedezzék a hétköznapokon a nagyközönség elől elzárt kulturális kincseket is. A hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett esemény során országszerte sok száz ilyen épület és helyszín kapuja nyílik meg a látogatók előtt, amelyek a rendezvény alatt ingyenesen megtekinthetőek.

Brányi MáriaBrányi Mária

Veszprém széles programkínálattal vesz részt a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatban szeptember 21-22-én. A látogatók előtt olyan a hétköznapok során elzárt helyszíneket tekinthetnek meg, mint a Veszprémi Várbörtön, a Benedek-hegyi óvóhely és a régi Kisvasút alagút.

Kiemelt téma a 2013. évi Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódva a természetes tavak és folyók védművei, hídjai, a kastélyparkok és közterületek tavaihoz kapcsolódó építmények, a forrásházak, kutak, víztornyok és tározók, a fürdők, a csatornázással kapcsolatos létesítmények bemutatása. Veszprémben ez alapján megtekinthető lesz a Bakonyi-ház, megismertetve azt, hogyan is éltek egy vízvezeték nélküli házban, a Tűztorony, valamint a Villa Romana Baláca, ahol vasárnap szakmai tárlatvezetést hirdetnek, és az egykori római forráshelyek behatárolására túrát szerveznek.

Ezen felül a város intézményei is különféle programokat szerveznek: az Érsekség, a Petőfi Színház, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Laczkó Dezső Múzeum, Művészetek Háza is részt vesz a programban, valamint vezetéssel megtekinthető lesz a Davidikum és a Várfok Kollégium kertje.

 

Cseh Zoltán

További cikkek

Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Idén is átadták a Ranolder-díjakat Veszprémben, amivel rendszerint a város pedagógusait tüntetik ki minden évben. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester a pedagógus társadalom jelenlegi helyzetéről is kendőzetlenül beszélt, megtartva az ünnepség méltóságát és a tanárok iránti tiszteletet.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
A Lovassy László Gimnázium közössége nyitottsággal, barátsággal vár minden jelenlegi és volt lovassyst, vetésist, dlsb-st, szülőket, érdeklődőket a családbarát művészeti piknikükre.
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
A magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Idén van a harmincadik évfordulója annak, hogy a német Continental autóipari vállalat megalapította veszprémi gyárát. Az évtizedek alatt a cég együtt változott az ipari trendekkel, de valahogy mindig sikerült elérni azt, hogy ne térjenek le a fejlődő pályáról. Kedden délelőtt a cég születésnapi ünnepségén erről is beszéltek a hazai és németországi vezetők, valamint elhangzott, hogy mi a szerepe a Continentalnak abban, hogy Veszprémnek a sport- és kukturális élete is folyamatosan fejlődik.