2023. június 10.
//
Margit névnap

Az alaptanszerekre is tízezreket költenek a szülők

2013. augusztus 28. 8:23
mti
Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül.

 Az internetes oldal az MTI-hez eljuttatott összegzésében azt írta, az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, bár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe.

A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek) online vásárláskor - derül ki a portál adataiból. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek; utóbbiak önmagukban is 10-15 ezer forinttal emelik meg az iskolakezdés költségeit.

A portál statisztikái szerint az iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok, de minden tizedik vásárló több mint 15 ezer forintot költ el csak erre. A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.

Az internetes oldal adataiból azt látszik, hogy az online vásárlók többsége egy helyen szerzi be az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket, és jellemzően több mint 30 terméket rendelnek egyszerre azok, akik az iskolai felszerelések között válogatnak. Ők a füzetek mellett elsősorban az alapvető írószereket szerzik be, így például órarendet, rajzfelszerelést, füzetcímkéket és -borítókat, illetve ceruzákat és tollakat vásárolnak, de népszerűek ilyenkor a kulacsok és az uzsonnás dobozok is.

A kisiskolások között továbbra is népszerűek a mesefigurás felszerelések, megelőzve a sportcsapatos táskákat, tolltartókat. Az egyedi figurák esetében az utóbbi évek slágere, a Barbie veszített népszerűségéből, a legtöbben a Monster High-os iskolai felszereléseket keresik, a második helyen a Start Wars áll, míg a harmadik helyet a Disney hercegnők foglalják el. A szülők jellemzően először az iskolatáskát választják ki, majd ehhez illő tolltartót, tornazsákot vagy éppen ceruzákat vásárolnak.

vehir.hu

További cikkek

Már nagyítóval kell keresni a munkanélküliséget Veszprém vármegyében
Már nagyítóval kell keresni a munkanélküliséget Veszprém vármegyében
Kijött a KSH legfrissebb statisztikája az ország munkanélküliségi rátájáról, ahol vármegyékre lebontva Veszprém neve mellett szerepel a legkisebb érték.
Veszprémi és környékbeli pedagógusok munkáját ismerték el
Veszprémi és környékbeli pedagógusok munkáját ismerték el
Pedagógusnap alkalmából idén is elismerték a kistelepülések pedagógusait, valamint a Veszprémi Tankerület Központ Lámpás díjai is gazdára találtak.
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Idén is átadták a Ranolder-díjakat Veszprémben, amivel rendszerint a város pedagógusait tüntetik ki minden évben. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester a pedagógus társadalom jelenlegi helyzetéről is kendőzetlenül beszélt, megtartva az ünnepség méltóságát és a tanárok iránti tiszteletet.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
A Lovassy László Gimnázium közössége nyitottsággal, barátsággal vár minden jelenlegi és volt lovassyst, vetésist, dlsb-st, szülőket, érdeklődőket a családbarát művészeti piknikükre.
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Idén van a harmincadik évfordulója annak, hogy a német Continental autóipari vállalat megalapította veszprémi gyárát. Az évtizedek alatt a cég együtt változott az ipari trendekkel, de valahogy mindig sikerült elérni azt, hogy ne térjenek le a fejlődő pályáról. Kedden délelőtt a cég születésnapi ünnepségén erről is beszéltek a hazai és németországi vezetők, valamint elhangzott, hogy mi a szerepe a Continentalnak abban, hogy Veszprémnek a sport- és kukturális élete is folyamatosan fejlődik.