Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Halálos balesetben érintett a miniszterelnök konvoja

2013. július 27. 9:36 // Forrás: mti
A román rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt a Maros megyei Kelementelke és Gyulakuta között történt balesetben, amely a magyar miniszterelnöki konvojt is érintette.

Szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve, amely pénteken balesetet szenvedett a romániai Maros megyében - jelentette ki Marian Bobei, a Maros megyei rendőrség szóvivője. Bobei a román közszolgálati rádiónak elmondta, a balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni. A román rendőrség útinform szolgálata arról adott hírt, hogy a balesetben öt autó is érintett volt.

A citynews.ro román hírportál pénteken azt írta, hogy az a sofőr vesztette életét, aki autójával belehajtott a magyar miniszterelnöki konvojjal együtt haladó járműbe. A portál szerint az elhunyt gépkocsivezető járműve átsodródott az ellenkező sávba. A konvoj román rendőri felvezetéssel haladt Tusnádfürdő felé, amikor a baleset történt. Az érintett autóban a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a Miniszterelnökség három munkatársa utazott, akiket kórházba vittek.

Cristian Boeriu, a román rohammentő-szolgálat irányítója elmondta, hogy összesen hat ember került kórházba, de egyikük sem szenvedett súlyos sérülést.

Az Orbán Viktort szállító autó nem volt érintett a balesetben.

vehir.hu
további cikkek
Rendőröket ütöttek el a 8-as főúton kék fény Rendőröket ütöttek el a 8-as főúton Két rendőrt ütöttek el a 8-as főúton csütörtök hajnalban, amikor a járőrök egy elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. ma 12:48 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. 2026. március 17. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.