Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balatonfüredre költözött tíz napra a Dumaszínház

2013. július 26. 10:41 // Forrás: mti
Mától tíz napig szórakoztatják a Dumaszínház humoristái a balatonfüredi SunCityben felállított ezer fős sátorban a közönséget.

A Dumaszínház tagjai és vendégeik nemcsak közös és önálló esteken, hanem zenélve és énekelve is kedvében akarnak járni a humorra éhes közönségnek: Dallal a falnak - zene teneked címmel Hadházi László és Bruti (Tóth Imre) a Pardon zenekar közreműködésével például zenés stand-uppot ad elő, Illés Ferenc, Kovács András Péter és Janklovics Péter pedig Dumaszvingház elnevezéssel improvizatív, dzsesszes, szöveges előadásra készül - közölték a szervezők az MTI-vel.  A DumaImpróban a Dumaszínház előadói vendégművészekkel együtt az estet megelőző egy-két nap híreire rögtönöznek, s most először a Beugró csapata is csatlakozik a humoristákhoz: Debreczeny Csaba és Pokorny Lia Hadházi Lászlóval, Janklovics Péterrel és Mogács Dániellel vív "párbajt" a Dumaszínház vs. Beugró elnevezésű produkcióban.  Idén is a DumaFüreden rögzíti nyári műsorát a Rádiókabaré Bruti, Dombóvári István, Hadházi László, Janklovics Péter, Szobácsi Gergő és a Szomszédnéni Produkció részvételével. Augusztus 3-án Badár Sándor és a L'art pour L'art önálló műsort ad.

vehir.hu
további cikkek
Veled végtelen – jön az 1x1 fesztivál Veled végtelen – jön az 1x1 fesztivál Szeptember 21-23. között az Acticityben rendezik meg az EKF támogatásával megvalósuló, a Három Királyfi Három Királylány alapítvány által szervezett fesztivált. Koncertekre, kulturális eseményekre, kommunikációs és gasztronómiai workshopra várják az érdeklődőket. 2023. szeptember 20. 15:24 Azahriah és Desh népszerűsége töretlen, Harry Styles és Eminem a leghallgatottabb külföldi előadó Azahriah és Desh népszerűsége töretlen, Harry Styles és Eminem a leghallgatottabb külföldi előadó A hazai közönség legtöbbször Azahriah és Desh Pullup című számát hallgatta a Spotify-on, mely majdnem 6,5 millió lejátszást ért el 2022-ben. Ugyanezen a zenei streamingszolgáltatón a világ legnépszerűbb dalának Harry Styles As It Was című dala tekinthető, amit több mint 1,7 milliárdszor játszottak le a platformon tavaly. 2023. július 11. 14:06 Nem csak a zenéről szól az EFOTT Nem csak a zenéről szól az EFOTT Jövő héten, július 12. és 16. között rendezik meg az EFOTT-ot a Velencei-tónál. A rendezvény házigazdája a Pannon Egyetem. 2023. július 6. 15:42 Színes programkavalkáddal ünneplik az EKF félidejét Európa Kulturális Fővárosa Színes programkavalkáddal ünneplik az EKF félidejét Hihetetlen, hogy lassan eltelt hat hónap az évből, és elérkeztünk az Európa Kulturális Fővárosa évad félidejéhez. A szervezők ezt egy színes, mozgalmas, többnapos rendezvénysorozattal, a Felezővel ünneplik meg. Ajánlunk néhány programelemet a kínálatból. 2023. június 13. 15:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.