2019. február 20., szerda
Álmos névnap

„Madi” az első hatba várja csapatát

Taktikailag és a védekezés terén kell leginkább javulni a veszprémi futsalcsapatnak – mondta az együttes újonnan kinevezett edzője, a válogatottsági rekorder, Madarász János, aki kizárta annak lehetőségét, hogy játékosként is segítse az együttest.

Mint arról szerdán beszámoltunk, a várhatóan jövőre is élvonalbeli 1. Futsal Club Veszprém a 128-szoros válogatott, sokszoros magyar bajnok és kupagyőztes kiválóságot, Madarász Jánost nevezte ki az együttes élére.

Madarász János

– Két évvel ezelőtt egy kivételes pályafutást lezárva akasztotta szögre a focicsukát... – kezdtük a beszélgetést Madarász Jánossal, akit labdarúgó berkekben mindenki csak „Madiként” szólít.
– Szerencsére tényleg olyan pályafutást tudhatok magam mögött, amelyben van mire visszaemlékezni. Rengeteg meghatározó emléket őrzök magamban. Időnként nosztalgiázom is, ha például egy-egy videofelvételen meg akarom mutatni a haveroknak, hogy milyen világsztárok ellen léphettem pályára. De alapvetően ez nem jellemző, ma már más céljaim vannak. Amikor 2011 nyarán szögre akasztottam a cipőt, rögtön arra gondoltam, hogy törlesztenem kell a játékkal szemben, hiszen nagyon sokat kaptam tőle. Szeretnék én is átadni bizonyos dolgokat azoknak, akik még nem értek el ilyen sikereket, mint én. Állítom: óriási szorgalom és rengeteg munkával olyan sikereket is el tudnak érni ebben a játékban, amelyről nem is álmodnak.

– Nem sokáig bírta labda nélkül, majd az edzősködésbe is belekóstolt.
– Amint befejeztem a profi pályafutásomat, NB III-as, illetve megyei szinten még futballoztam nagypályán, de azt már csak a levezetésről szólt. A lényeg az volt, hogy jól érezzük magunkat a haverokkal, semmi komoly.  Ezt követően a Vasas NB II-es csapatánál és a Dunakeszi U19-es együttesénél kezdtem az edzői munkát, míg nem a közelmúltban megkeresett Rajki Tamás, én pedig rábólintottam az ajánlatukra.

– Minek köszönhetjük ezt?
– A legszimpatikusabb az volt, hogy vannak kitűzött céljaik, szeretnének eljutni valahova. Nem fentről akarják kezdeni az építkezést, hanem szeretnék megtudni, hogy a veszprémi fiatalak és idősek milyen csapatot tudnak majd alkotni. Nagyon szimpatikus, hogy nem kapkodnak, sőt, vannak távolabbra tekintő négy-hatéves terveik is.

– Mennyire ismert a mienket?
– Nem ismerem a csapatot. Kaptam azonban egy DVD-t az együttesről, amely alapján meggyőződésem, hogy nem a Veszprém játékosállománya volt a leggyengébb a bajnokságban. Viszont nagyon nagy az elmaradásuk taktikailag, s a védekezésen is sürgősen változtatni kell, ezek okozták ugyanis a „vesztüket”. A vezetőség azt kérte, hogy „nyugodt” idényt biztosítsak, én azonban ennél többre vágyom. Szeretném, ha az első hatban végeznénk.

– Régóta beszédtéma a csapat körül: mennyire hátrány, hogy a játékosaink nagypályán tanulták az alapokat?
– Nem véletlenül vannak elől azok az országok a futsalban, ahol ez éppen fordítva van. Náluk gyerekkorban teremben kezdik a labdarúgást, aztán az ügyesebbeket kiviszik nagypályára. Ha elegendő az adottságuk, ott is ragadnak, viszont, ha könnyebben elnyomják őket, vagy nem férnek bele az edző elképzelésbe, visszaadják őket a futsalnak. Nálunk mindenki nagypályán kezdi, s csak később ismerkedik meg ezzel a játékkal, amely valóban hátrány, főleg a dinamika miatt.

– Húsz, harminc feletti játékosokból még ki lehet „ölni” a nagypályás beidegződéseket?
– Igen. Én nyolc évig űztem egyszerre a két játékot. Amikor a Cső-Montage-ban játszottam, nagypályáztam is különböző osztályokban, de nekem nem okozott problémát az átállás. Csak 2006-ban hagytam abba a nagypályát, amikor a Gödöllő leigazolt. A lényeg, hogy akarják a játékosok, hogy sikeresek legyenek. Ha pedig egyszer olyan lábakon áll majd a veszprémi futsal, hogy ebből meg tudnak élni, nem szabad a megyei bajnokságban sínylődni, hanem át kell jönni ide, mert ott sokkal sikeresebbek lehetnek.

– Vannak már konkrét tervei a gárda megerősítésére?
– Puhatolózások vannak. Nehéz helyzetben vagyunk, mert mire kiderült, hogy NB I-esek maradhatunk, addigra az általam kiszemeltek már elígérkeztek. Ennek ellenére természetesen lehetnek érkezőink.

– Arra lát esélyt, hogy játékosként is erősítse az alakulatot?
– Nem, ezt kategorikusan kizárom. Annak idején nem azért hagytam abba Győrben, mert már nem bírtam volna, hanem egész egyszerűen motiválatlan voltam. Magyarországon mindent elértem, amit lehetett.  Mondhatom szerénytelenül, hogy mindenhol közönség kedvenc voltam, ahol játszottam. Az általam felépített nimbuszt pedig nem szeretném lerombolni.