Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyre több álláshirdetés a megyében

2013. július 17. 10:03
2013 második negyedévében több mint 800 új hirdetés között válogathattak az álláskeresők Veszprém megyében.

Májusban és júniusban látványosan felpörgött a diákmunka iránti kereslet, miközben évek óta nem látott szintre emelkedett a feladott hirdetések száma is – a Profession.hu szakemberei szerint ez az érték bizakodásra ad okot a hazai munkaerőpiac jövőjét illetően.

A második negyedévben is folytatódott a trend, hogy míg a legtöbb munkaadó fejlesztőt, könyvelőt és mérnököt keres, addig a munkavállalók a legtöbb jelentkezést banki adminisztrátor és ügyfélszolgálati asszisztens munkakörökre adták le. Utóbbinál a magas számú érdeklődőt kiemelkedően sok pozíció is várja. Nyár elején megugrott a diákmunkát keresők száma is: a Profession.hu szabadszavas keresőjébe júniusban 5500-szor írták be ezt a kifejezést a fiatalok.

„A júniusban regisztráltak száma meghaladta a 13 ezret a Profession.hu-n. Legtöbbjük a tanácsadó cégek által feltett pozíciók mellett az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a CIB Bank hirdetéseire jelentkeztek.”- nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője. –„Gazdasági szempontból pozitív tendenciának látjuk, hogy nem csak az össz álláshirdetések, de kifejezetten a bankok által meghirdetett pozíciók száma is növekedik.”

Országos szinten a meghirdetett állások 37 százalékánál jelölnek meg feltételként valamilyen szintű nyelvtudást, a legelterjedtebb elvárás az angol középfok. Budapesten ez az arány szinte azonos, de több helyen kérnek felsőfokú nyelvvizsgát.

Veszprém megyében a nyelvtudást minden harmadik meghirdetett állásnál várják el, a legtöbb beosztáshoz elvárás a diploma is. A munkáltatók legtöbb esetben 5 évnél hosszabb munkatapasztalatot jelölték be a kritériumok között.

vehir.hu
további cikkek
A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi Balaton A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi A 2025-ös szentév hivatalos fagylaltja, a pirított mogyorós – csokoládés Halleluja a Vatikán mellett Európa több mint 250  városában, köztük a Balatonnál is kapható lesz – szemlézi a Balatoni Turizmus Szövetség közleményét a VG. 2025. március 19. 10:16 Hétfőtől érvényes az árrésstop közélet Hétfőtől érvényes az árrésstop Hétfőtől a kormány 30 alapvető élelmiszerkategória esetében 10 százalékos profitplafont vezet be, az intézkedés azokat a termékeket érinti, amelyekből a nyugdíjasok és a családosok a legtöbbet vásárolnak - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. 2025. március 17. 11:41 Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben A magyar gazdaság akkor tud csak előre lépni, ha a mozgatói, a hazai vállalkozások képesek lesznek együttműködni a közös célok mentén. Persze ezenkívül is még számos körülmény, például az ukrajnai háború, vagy éppen a német gazdaság helyzete is befolyásolja a magyar GDP alakulását. Ezek a témák is előkerültek a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtök délelőtt. 2025. március 13. 21:47 Személyi jövedelamadó-mentességet kapnak a 30 év alatti egygyermekes édesanyák közélet Személyi jövedelamadó-mentességet kapnak a 30 év alatti egygyermekes édesanyák A kormány célja a 30 évnél fiatalabb anyák szja-mentességével az, hogy a gyermeket vállalók ne kerüljenek rosszabb anyagi helyzetbe, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket - közölte a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán. 2025. március 13. 8:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.