Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
7°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
7°C

Nő az esély Veszprém megyében is

2013. május 6. 21:52
Veszprémben tartottak toborzó workshop-ot hétfőn a „Nő az esély” című projekt szervezői. Az EU forrásból megvalósuló program országszerte 1000 roma nőt segít munkához szociális és gyermekvédelmi területeken.

Babai János, a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, a megyéből 32 nőt tudnak kiképezni és munkához segíteni. Veszprémben és Devecserben lesznek a tanfolyamok, a program a magyar kormány és az országos roma nemzetiségi önkormányzat együttműködésének köszönhetően valósult meg.

Ipacs László

Ipacs László, a program vezetője közölte, országosan 1300 jelentkezőből kompetenciamérő és egészségügyi vizsgálatok segítségével választanak ki 1000 olyat, aki hamarosan elkezdheti a képzést. Céljuk, hogy a program befejeztével legalább 750 roma nő végezze el a tanfolyamot és találjon munkát – jelentette ki a projekt vezetője. A jelentkezők a gyermekvédelmi, valamint a szociális munkák területén tudnak majd képzettségükkel elhelyezkedni. Ez azért fontos, mert így nem csupán munkalehetőséget adnak az 1000 nőnek, hanem a szociális ellátást is hatékonyabban tudják eljuttatni a fokozottan hátrányos helyzetű családokhoz – közölte Ipacs László. Hozzátette, az óvodai dajkák rengeteget tehetnek a roma integrációért és azért, hogy a gyermekek már korán megtanulják egymást elfogadni.

A program résztvevői a tanfolyam ideje alatt megélhetési és utazási támogatást kapnak, az oklevél megszerzése után pedig egy évig támogatott munkahelyen dolgozhatnak.

Fülöp Eszter, a képzéseket lebonyolító Türr István Képző és Kutató Intézet munkatársa gyakorlati információkkal látta el a megjelenteket a projekttel kapcsolatban, majd egy rövid szünet után a leendő munkaadók és a képzés után érdeklődők külön tanácskozást tartottak.

Horák János
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.