Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

Kész a VENdezvénynaptár

2013. április 16. 13:31
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat április 29. és május 4. között.

Az 1969-ban, az akkor még Vegyipari Egyetemen útjára indított rendezvénysorozatot idén negyedszázadik alkalommal rendezik meg. A jubileumi program keddi sajtótájékoztatóján Gombás Kornél, a Diákrektori Hivatal vezetője elmondta: már hétfő (április 29) éjféltől eddig soha nem látott programelemekkel várják az érdeklődőket.

Teljes harci díszben jelentek meg a diákrektor-jelöltek

Az egyetemi napok egyik leglátványosabb része a keddi felvonulás lesz, amely délben indul az Óváros térről, és várhatóan délután három óra körül ér fel a felső kampuszra. Szerdán, május elsején rendhagyó programokkal várják nemcsak az egyetemi ifjúságot. A 17 óráig ingyenes majálison sporteseményekkel, és nemzetközi vízipipa-találkozóval találkozhatnak, akik felkeresik a VEN helyszíneit.

A csapatok korábban már bemutatkoztak a Vehir olvasóinak, a cikket ide kattintva érhetik el.

Klausz Melinda elmondta, hogy számos nemzetközi fellépő is színpadra lép az egyetemi napok ideje alatt, többek között a brit Solo Banton és az Asian Dub Foundation Soundsystem. Az olasz Idraulici del Suono Kusturica-dallamokkal, a brit Deadly Hunta pedig jungle-drum&bass-dancehall-reggae produkcióval készül.

Számos ismert magyar zenekar is fellép, a Hősök, az Irie Maffia és az Anima Sound System ráadásul lemezbemutató koncerttel érkezik. A helyi zenekarok is teret kapnak: a Veszprém Allstarz bemutatkozása mellett fellép a Rubber Puppet, az LGT emlékzenekar, a Hollywoodoo és a VAD előzetes, akik egymás koncertjein is megjelennek majd vendégelőadóként.

Közülük kap valaki bizalmat, hogy diákrektor lehessen

A részletes programot megtalálják a VEN honlapján.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.