Cholnoky Jenő (Veszprém, 1870 – Budapest, 1950)
A veszprémi Cholnoky család gyermekeként (Viktor öccse és László bátyja) kivételes képességeket örökölt, amelyeket a földrajztudomány területén kamatoztatott. Középiskoláit veszprémi piarista gimnáziumban és Pápán végezte. A budapesti műegyetemen vízépítő mérnökként diplomázott, később filozófiai doktorátust szerzett. Tanulmányit követően a műegyetem vízépítési tanszékén kapott tanársegédi állást, majd Lóczy Lajos földrajztudós meghívta a tudományegyetem földrajzi tanszékére. 1896 és 1898 között tudományos utazást tett Kínában, ahol hidrográfiai és geográfiai kutatásokat folytatott. Visszatérése után előbb Budapesten majd Kolozsvárott volt egyetemi tanár, ahonnan az I. világháború után menekülnie kellett. Később a budapesti tudományegyetem földrajzi tanszékének vezetője, a Magyar Földrajzi Társaság titkára, a Magyar Turista Egyesület és a Természetvédelmi Tanács elnöke, a Földrajzi Intézet vezetője, az MTA levelező tagja. Részt vett a Balaton tudományos tanulmányozásában, foglalkozott emberföldrajzzal, és vizsgálta az öntözések jelentőségét az emberi kultúra fejlődése szempontjából. Sokat utazott, többek közt bejárta Európát, Kelet-Ázsiát, Észak-Amerikát. Hetven évesen vonult nyugdíjba, ám otthonában szakadatlanul dolgozott tovább – 80 éves korában bekövetkezett haláláig.
Cholnoky László (Veszprém, 1879 – Budapest, 1929)
A veszprémi Cholnoky család sarja, Cholnoky Viktor író és Cholnoky Jenő földrajztudós öccse. Két bátyjához hasonlóan a veszprémi piarista gimnáziumban érettségizett, ezután rövid ideig a budapesti kereskedelmi akadémiára járt, majd titkári állást vállalt a MÁV-nál. Munkahelyét hamar otthagyta, és újságíróként dolgozott, az 1920-as évektől pedig csak szépirodalommal foglalkozott. Írásait többek között a Nyugatban, a Vasárnapi Újságban és a Magyar Géniuszban publikálta. Bár tehetségét a kortársak elismerték, magányos író vált belőle, aki a lélekábrázolás mestereként
a szorongásos érzések és a félelemtelt hangulatok ábrázolása mellett a nagyvárosi élet furcsa, elkallódott figuráival foglalkozott. Írásait a lapok mindig szívesen közölték, ám sehol sem tudott meggyökerezni, ráadásul az alkohol rabjává vált. Életében két novelláskötete és hat regénye jelent
meg. A környezetétől elszigetelődött – ám az irodalmi körökben elismert tehetségű – író végül az öngyilkosságba menekült. Cholnoky László életműve halála után feledésbe merült, ám a 20. század végétől sorra jelennek meg új kiadásokban alkotásai.
Cholnoky Viktor (Veszprém, 1868 – Budapest, 1912)
Veszprémi nemesi család sarja, édesapja Cholnoky László főügyész. Cholnoky Viktor a Szent Anna téri iskolában járja az elemit, majd a piaristáknál érettségizik, ezek után Győrben és Budapesten jogot tanul. Tanulmányai befejezése után hazaköltözik Veszprémbe, apjánál dolgozik, majd 1894-ben a Veszprémi Hírlap szerkesztője lesz. Három évvel később politikai okok miatt leváltják, de nem csügged, és elindítja a Balatoni Hírlapot, amely azonban a kisvárosi közegben ellehetetlenül. 1901-ben Budapestre költözik, előbb a Pesti Napló, majd 1904-től élete végéig A Hét szerkesztője lesz. Emellett számos lapban publikál, köztük a Nyugatban. A kor egyik legkiválóbb publicistája és novellistája, hatalmas fantáziájához precizitás, kivételes tudás, műveltség és elképesztő munkabírás társul. Bohém alakja Budapest – és azon belül Ferencváros – elmaradhatatlan részévé vált. Művészetére a szecesszió stílusirányzata hatott, humoros, fantasztikus novelláiban mindig saját koráról vallott. 1912-ben tüdőbajban hunyt el. Cholnoky Viktornak nincs elődje, és nincs utódja a magyar irodalomban, prózája a kor hangulatában gyökerezik, és mindenképpen figyelemreméltó tény, hogy irodalmi munkássága a 20. század végén újra előtérbe – és az őt megillető helyre – került.
