Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megemlékezés a Kossuth iskolában

2013. március 14. 12:40
Brányi Mária alpolgármester volt a vendége a Kossuth Iskola március 15-i megemlékezésének.

Az intézmény 7.a osztályos tanulóinak és a negyedik osztályos énekkarnak a műsora után a politikus elmondta ünnepi beszédjét. Hangsúlyozta, nem szabad megfeledkezni az 1848-ban harcoló gyermekhonvédekről, akik tizenéves korukban teljesítettek katonai szolgálatot a hazáért. Brányi Mária kérte az iskola tanulóit, hogy gondozzák az alsóvárosi temetőben nyugvó fiatal szabadságharcosok sírjait.

Az alpolgármester elmondta, ma már nincs olyan kényszer, hogy a gyerekeknek harcolni kelljen. Hozzátette, azonban mégis van módja annak, hogy cselekedjünk a hazánkért. A legtöbb amit a gyerekek megtehetnek, hogy erősödnek, okosodnak, jól tanulnak, testben és lélekben gazdagodnak, valamint megértéssel fordulnak egymás felé, mert jelenleg ezzel szolgálják legjobban a nemzetünk érdekét – jelentette ki az alpolgármester.

Az ünnepség zárásaként a résztvevők megkoszorúzták Kossuth Lajos mellszobrát. 

Horák János
további cikkek
Meghirdette programját Magyar Péter közélet Meghirdette programját Magyar Péter Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton. ma 16:57 Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni közélet Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. ma 16:49 Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája választás 2026 Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. ma 9:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.