2023. június 7.
//
Róbert névnap

Pro Comitatu és szakmai díjakat adományozott a megye / Kinek a forradalma 1956?

2008. október 23. 13:57
Hagyományokhoz híven kitüntetések sorát adta át a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke, az 56-os forradalom és szabadságharc alkalmából tartott megemlékezésen a Megyeháza Szent István termében csütörtökön délelőtt. Az ünnep fényét emelte továbbá a pápai Petőfi Sándor Gimnázium 10. osztályos tanulóinak műsora. Az ünnepi megyegyűlést Talabér Márta, a megyei önkormányzat alelnöke nyitotta meg emlékező gondolataival. A Megyeházán rendezett megemlékezés az, ahol minden évben együtt ünnepelnek, s gyászolnak Veszprém megye polgármesterei, országgyűlési képviselői, tisztségviselői és intézményeinek vezetői.

A múltidézés fontosságát Talabér Márta azzal indokolta, hogy a mi nemzedékünk már csak a történelemkönyvek lapjairól ismerheti a forradalom eseményeit, ami pedig ezekre a lapokra került, az már a Kádár rendszer szűrőin átengedett, meghamisított forradalom. De milyen is volt valójában 1956? – kérdezte a megyei közgyűlés alelnöke. Ez volt az az időszak, amikor a karhatalom még nem tudta szétzúzni teljesen a magyarság öntudatát és tartását. 1956 polgári demokratikus forradalom volt, a fiatalság forradalma volt, tanító forradalom volt és győztes forradalom volt – sorolta Talabér Márta. De miért? Az egyetemisták voltak azok, akik először hangot mertek adni véleményüknek, hogy elég volt a diktatúrából. A forradalom megtanít ott bennünket arra, hogy a véleményünket bizony vállalni kell, nem méricskélhetjük az embereket, amikor a cselekedeteknek van ott az ideje. 1956 győztes forradalom – vonta le a konzekvenciát az alelnök – hiszen neki köszönhető a rendszerváltás, és a demokrácia végső győzelme. Az ünnep meglátása szerint arra való, hogy feltegyük magunkban a kérdést, mit tettünk volna mi a forradalmárok helyében. A kérdés persze elméleti, mert a 21. század embere talán már el sem tudja képzelni, milyen az amikor élet és halál között választani kell a hazáért és a szabadságért. Emlékezzünk ma Magyarország egységére, és vessünk gátat a gátlástalanságnak, hogy elinduljunk a megtisztulás útján – zárta gondolatait a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke.

 

Az idei évben is három Pro Comitatu-díjat adtak át, a megyéért tett kimagasló cselekedetért.

Elsőként a Horváth házaspár vehette át a kitüntetést, amiért egy élet munkáját, 20 millió forintot adományoztak a kórháznak, morális, erkölcsi példát mutatva ezzel másoknak.

Pro Comitatu-díjat kapott továbbá Kiss Gergő olimpikon úszó, aki 6. helyezést ért el a Pekingben rendezett Nyári Olimpiai Játékokon, s ezzel a megye sportolói közül a legsikeresebben teljesített. Harmadikként Könnyid Sándornak adományoztak Pro Comitatu-díjat, aki önerőből, saját pénzből alakította át úgy csabarendeki házuk egy részét, hogy ott vasárnaponként istentiszteletet lehessen tartani.

A Veszprém Megyei Önkormányzat 8 szakmai díjat is alapított, melyet az egyes szakterületekhez köthető bizottságokkal együtt ítélnek oda.

Egészségügyért-díjat kaptak: Horváth János, az ajkai kórház volt munkatársa, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapszervezeti elnökeként az egészségügyben tevékenykedők érdekeinek képviselete területén végzett kimagasló teljesítménye, elhivatottsága elismeréséül. Dr. Márkus Sándor, Sümeg város II. számú orvosi körzete háziorvosa, kiemelkedő színvonalú, magas hivatástudattal végzett, több évtizedes szakmai munkássága, példamutató emberi magatartásáért. Dr. Szabó Lajos, a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő röntgen főorvosa, az egészségügy területén kifejtett több évtizedes kiemelkedő orvos-szakmai munkásságáért.


Közművelődésért-díjat kaptak: Vrábel Miklósné, Csabrendek település Községi Könyvtár és Művelődési Ház nyugalmazott intézményvezetője, Mezei Zsolt, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, (Pápai Református Gyűjtemények) könyvtárvezetője,

Közoktatásért-díjat kaptak: Haász Berta, az ajkai Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, igazgatóhelyettese, Horváthné Farkas Andrea, Pápa Város Polgármesteri Hivatalának főtanácsosa, Kristály Mária, a nyárádi Közös Fenntartású Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda tanítója, igazgató-helyettese, Lakatos Veronika, Tapolca város Kertvárosi Óvoda vezetője, és Paksy Etelka, a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium angol nyelv és irodalom szaktanára.

Sportért-díjat kaptak: Filipovits István, a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola igazgatója, testnevelő tanára, Veszprém megye, valamint Balatonfüred város sport életének szervezéséért, Pintér Péter, a pápai Mantis Kung Fu Sport Egyesület elnöke, valamint Takács Zoltán, a zalahalápi Települési Önkormányzat alpolgármestere, helyi ifjúsági és sportegyesület életében végzett, kiemelkedő színvonalú sportszervező tevékenysége, különösen a diáksport területén végzett munkája elismeréséül. 

Gyermekvédelemért-díjat kaptak: Pozsonyi Mónika, a Balatonkenesén működő Területi Szociális Szolgáltató és Veszprém Megyei Gyermekjóléti Módszertani Intézmény vezetője, illetve Varga Lászlóné, a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatóságának szakmai igazgató-helyettese.

Szociális munkáért-díjat kaptak: Bardon Istvánné, a Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona Nyírlak, gazdasági vezetője, Horváthné Somogyi Ildikó, az Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Szövetsége Tapolcai Közhasznú Egyesületének ügyvezetője, és Kölcze Imréné, a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthonának pápakovácsi, ápoló-gondozója.

Közigazgatásért-díjat kaptak: Bardonné Baráth Zsuzsanna, Sümeg Polgármesteri Hivatalának hatósági osztályvezetője, Horváthné Rácz Erika, Pápa Polgármesteri Hivatalának vezető-főtanácsosa, továbbá Takács Lászlóné, Monostorapáti Körjegyzőség, körjegyzője.

Turizmusért-díjat kapott: Egly Márk Tamás, a Balatoni Szőlő- és Borkultúra Egyesület elnöke.


 

 

Füssy Angéla

További cikkek

Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
A Lovassy László Gimnázium közössége nyitottsággal, barátsággal vár minden jelenlegi és volt lovassyst, vetésist, dlsb-st, szülőket, érdeklődőket a családbarát művészeti piknikükre.
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
A magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Idén van a harmincadik évfordulója annak, hogy a német Continental autóipari vállalat megalapította veszprémi gyárát. Az évtizedek alatt a cég együtt változott az ipari trendekkel, de valahogy mindig sikerült elérni azt, hogy ne térjenek le a fejlődő pályáról. Kedden délelőtt a cég születésnapi ünnepségén erről is beszéltek a hazai és németországi vezetők, valamint elhangzott, hogy mi a szerepe a Continentalnak abban, hogy Veszprémnek a sport- és kukturális élete is folyamatosan fejlődik.
Hatalmas fake news volt a veszprémi perverz csúszda
Hatalmas fake news volt a veszprémi perverz csúszda
Talán egy jó hecc, talán az ostobaság, vagy szándékos félrevezetés állt amögött, amikor a napokban végigsöpört a veszprémi internetes fórumokon a város legújabb játszóterének képe, ahol finoman szólva egy csúszda megszentségtelenített egy mászókát. Spoiler: úgy kamu az egész, ahogy van, már ami a veszprémi vonatkozását illeti. A csúszda tényleg létezett valahol.
Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Megkapja a neki járó fényt Veszprém egyik ikonikus látványossága, a Viadukt, de mellette a Városháza, a Tűztorony és a Hősök kapuja is fényesebb lesz hamarosan.