Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Martonyi megkötné az IMF-megállapodást

2012. december 4. 9:32 // Forrás: MTI
Magyarországnak mindenképpen meg kellene kötnie az IMF-megállapodást - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjújában martonyi János külügyminiszter. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Martonyi János külügyminiszter a Világgazdaság keddi számában megjelent interjúban azt mondta az IFM-tárgyalásokkal kapcsolatban: mindenképpen meg kellene kötni a megállapodást, bár az IMF "konkrét pénzére" nincs szükségünk, de kell egy biztonsági háló, elsősorban azért, hogy a magyar adósság refinanszírozása kevesebbe kerüljön.

Martonyi János elmondta azt is, hogy egyértelműen azok közé tartozik, akik támogatják Magyarország bankunióhoz való csatlakozását, de olyan feltételek kellenek, amelyek biztosítják a döntéshozatalban való részvételünket, illetve az azonos feltételeket.

Arról is beszélt, hogy az EU-ban "több sebesség" alakult ki az európai integráción belül, de arra vigyázni kell, hogy ne építsünk ki egy olyan rendszert, amely az intézmények szintjén tartósan kettéválasztja az Európai Uniót.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.