Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
18°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
18°C

Megszorongatják a Berettyóújfalut

2012. augusztus 23. 20:08
Több edzés, keményebb felkészülés, becsülettel elvégzett munka. Az 1. Futsal Club Veszprém játékosa, Szabadfi Péter szerint újoncként is tudnak bizonyítani az első osztályban.

– Hogy sikerült a felkészülés?

– Úgy gondolom jól sikerült, hiszen július eleje óta heti négy alkalommal edzünk, valamint ezen idő alatt felkészülési mérkőzéseink is voltak első osztályú csapatokkal. Szoros meccseket játszottunk, hol nyertünk, hol pedig vesztettünk.

– Mik az elvárásaid az élvonalban való szerepléssel kapcsolatban?

– Nem tudom, pontosan mit képvisel az első osztály, valahol ugyanúgy vagyunk, mint előző évben, amikor másodosztályban kezdtünk. Szeretnénk újoncként is bizonyítani, hiszen jó példa lehet a Haladás és a Szeged csapata is, akik tavaly kerültek fel az élvonalba és stabilan bent is maradtak. Nagyjából egyébként fél év után tudjuk majd csak megállapítani, hogy mire leszünk képesek és mit tudunk elérni.


Szabadfi Péter

– Mit gondolsz a Berettyóújfalu elleni nyitó mérkőzésről?

– Amikor legutóbb összekerültünk velük, sajnos vereség lett a vége, de remélhetőleg az azóta eltelt fél év alatt fejlődtünk annyit, hogy meg tudjuk őket szorongatni.

– Mi jelenthet nehézséget az augusztus végén rajtoló szezonban?

– Amellett, hogy több edzés van és keményebb volt a felkészülés is, valószínűleg a többi csapat is komolyabb játékerőt képvisel, mint a másodosztályúak. Azért azt el kell mondanom, hogy amatőr társaság lévén a jó hangulat nálunk elengedhetetlen, már csak az élő zene hiányzik. Alkotó kollektíva jött létre, csak remélni tudom, hogy ez megmarad.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV 1. Futsal Club Veszprém Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV A hétvégén immáron nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal Magyar Kupa négyes döntőjében a 2021-es győztes Veszprém, amely a szombati (kezdés: 18.00) második elődöntőben a Maglóddal találkozik fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban. ma 12:36 Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém Hivatalossá vált, hogy Horváth Benedek és Lipl Noel nyártól Veszprémben folytatja pályafutását – jelentette be az 1. FCV pénteken délelőtt közösségi oldalán. ma 8:06 Tíz másodpercen múlt a bravúr 1. Futsal Club Veszprém Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára. 2024. május 6. 20:30 Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő 1. Futsal Club Veszprém Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő Idénybeli utolsó hazai bajnokiján sima, 6-1-es vereséget szenvedett a bajnok, listavezető Haladás ellen a Veszprém a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásában. Ezzel biztossá vált, hogy idén nem játszhatnak éremért a bakonyiak. 2024. április 26. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.