A kérdés nem bonyolult, csak akkor, ha a kezdeti kezeléséről van szó…
No, de igyekszem kevésbé homályos maradni. Tehát az alsótájéki kérdésekben – normál esetben – ugyebár kétféle verzió lehetséges. Ez alapján vagy fiú a gyermekünk, vagy lány. Bármelyik esetről van szó, szinte az első pillanattól kényes a dolog. Nem csak témájában, hanem fizikailag is.
Kezdjük az erősebbik nemmel, bár a hölgyeké az elsőbbség, de azt hiszem az uraké a nehézség. Legalábbis egy anyára ezzel kapcsolatban lehet az elsők között igazi frászt hozni. Egyrészt neki nincs „olyanja”, másrész a csecsemőt tekintve a pisilő mérete is zavarba ejtő. Az pedig, hogy most fürdetéskor mit kell vele csinálni, na, az igazán bonyolult. Mert a védőnő esküszik, hogy „húzkodni kell, nehogy letapadjon”, a doki szerint „hagyni kell, mert mikrosérülések lesznek rajta, és letapad”. Anya meg azt sem tudja, egyáltalán hogyan fogja meg?!
Aztán eldönti, mit akar. Az „antihúztamin”-ről nincs tapasztalatom. Mivel a többség húzkod, ezt inkább csinálja apa, ha már egyszer kell. Mégis neki van tapasztalata. Vagy valami olyasmi. A nehézség csak akkor jelentkezik, amikor apa ujjainak mérete felülmúlja a pisilőét. Na, akkor marad anya, és kész. Aki állítólag óvatosabb, mint kéne – vajon miért?! –, és így letapad, aminek nem kéne. Jelenleg legalábbis nem tudok a közelünkben egy fiúcskát sem, akinek ne lenne ilyen problémája a húzkodósak közül. Tehát valami nem kóser…
De a helyzet csajfronton sem egyszerű. Nekem élénken él az emlékeimben az első igazi pelenkarobbantó kaki, amiben a kislányom „elsődleges nemi jellege” konkrétan takarásban volt. Nekiláttam törlőkendő segítségével megoldani a helyzetet. Annyira nem sikerült, hogy a mai napig mossuk, egy ideig az ehhez igazított mosdó magasított csapja alá tartva a hátsófertályt, később a kádba állva. A kendőzők előtt le a kalappal.
A kislányoknál egy újabb izgalmas időszak a pucérkodás. Mármint ha jó az idő, és pancsol a gyerek, akkor a kisruha, a pelenka is pihen. Így aztán a csetlő-botló nőci hol ebbe tottyan bele popsival, hol abba. Anya meg sziszeg, mert van fogalma arról, milyen, ha „oda”téved egy kavics, egy fűszál, egy homokozólapát vagy akár egy kis hidegvíz. Vagy ha nincs, el tudja képzelni. Így marad a vászonbugyika, amiből kell vagy ezer, mert azt meg cserélni kell, hiszen hol vizes lesz, hol pisis. Vagy jöhet a ridegtartás, a kockázataival együtt…
Ha végül a fiús dolog nem tapad le, és a csajos is rendben van, akkor, azt hiszem, a gyerekkel járó igazi izgalmak egyikét kipipálhatjuk. Ám ha az előbbit korrigálni kell, az utóbbit meg ezerszer megmosni, azt hiszem, el kell fogadnunk, hogy ez ezzel jár. Éppen úgy, mintha állatot tartunk a gyerek mellett. Mert az sem más, mint izgalmak, korrigálások és mosakodások tömkelege. De ez már legyen egy másik történet…
