Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Quimby-hétvége

2012. június 15. 23:59
A Historia Kert adott otthont a Familytugedör_2.0 elnevezésű könnyűzenei koncertsorozatnak június 15-16-án, ahol Magyarország egyik legnépszerűbb együtteséé volt a főszerep.

A Városi Művelődési Központ által szervezett program azért június 15-re esett, mivel ezen a napon volt az utolsó tanítási nap az iskolákban. Veszprém családias környezetben ünnepelte a vakáció kezdetét, mondta Lakatosné Kositzky Anett, a Városi Művelődési Központ szakmai igazgatóhelyettese.

– A Quimby személyében az ország egyik legnépszerűbb zenekaráról van szó, így az idei familytugedör_2.0 esetében több szempontból is érthető, miért irigykednek ránk a dunaújvárosiak. Ha már beszélünk egy családról, akkor van egy anya, és ha már anyáról beszélünk, akkor van egy Quimby, valamint a Quimbyhez tartozó zenekarok, akik mind kapcsolódnak – így vagy úgy – az együtteshez. A célközönség több generáció, mivel a zenekar tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, így akik abban az időben ifjak voltak, most már családfők – mondta az igazgatóhelyettes.

A kétnapos rendezvény pénteki felvonásán fellépett a Mr. Priváti, a Kutya vacsorája, az Üllői Úti Fuck, végül pedig az estét a Quimby zenekar koncertje zárta.

A szombati nap programjai 18.30-kor kezdődnek Szilárddal, majd következik Marlboro Man, az Óriás, a könnyűzenei fesztivál zárásaként a Braindogs lép színpadra.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.