A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Arany-légy című előadását csütörtök este láthatta a nagyérdemű A Tánc Fesztiválja műsorának keretében. Az előadást Goda Gábor rendezte.
Terített asztalról felemelkedő, és az emelkedés pillanatában befagyasztott tányérok, evőeszközök, poharak. A társulat, amint a BIZALOM szót szögeli ki egy deszkára. Először légmozgással, majd bottal, végül baltával mozgásra bírt áldozatok tánca-vergődése a keskeny dobogókon. Magnószalagba tekeredő pár, világító (mécses) szemű vakok egymást keresése. A három lány, amint egy tányérral, csészével és kanállal táncol, a három fiúról szóló mese, melyet kávéházi tárgyakkal illusztrál előadójuk verklizenére. És megannyi leírhatatlan szimbólum, melyek az előadásban egymásra épülnek fokozatosan, és adnak ki kerek világegészet.
„Hogyan lehet aranyat csinálni? – ez volt a kérdés. Természetesen nem a valódi, fém aranyról volt szó, hanem arról a belső életminőségről, amit talán mindannyian keresünk, és ami valahol mélyen belül mindenkiben megvan. Igazából mindenki önmagát próbálja megtalálni, és önmagával próbál azonossá válni.” Goda Gábor
Az emberi kultúrában az arany és a hozzá kapcsolódó jelentések, szimbólumok gazdag tárházzal bírnak. Szólások, összetételek, harmónia és diszharmónia egyaránt tapad hozzá. Inkább apropónak, kiindulópontnak bizonyul a Figura Stúdió színészei és Goda Gábor számára az önvizsgálathoz, amely során lelkünk legmélyére ásnak.
Nehéz olyan képeket alkotni, amelyek még önálló, új jelentéssel bírnak a színpadon. Goda Gábor vezetésével Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Moşu Norbert-László és Vajda Gyöngyvér megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy igazat, valódit mondjanak ebben az értelmetlen handabandázással teli 21. században. Döcögősen, mozaikszerűen sorjáznak elénk az előadás képei, de az önmagunk lényegéig ásás is meg-megszakadó, nehéz munka. A darab elején minden asztalnál felírják a színészek egy zsákra felragasztott papírcetlire, szerintünk mi az élet sója, a végén pedig a zsák tartalmát beleöntik egy urnába, miközben felolvassák a válaszainkat. Mi más lehetne a vászonzacskók tartalma, mint só? Az elhangzó szavak, eszmények (szeretet, szerelem, álom, alkotás, képzelet, tenger, színház…) mindannyiunk közös gondolkodásának termékei, reflektálunk a színészek által is feltett kérdésekre, melyből az előadás született.
Tisztán és lecsupaszítva elénk tárva számos vizuális költeménnyel és gondolattal lettünk gazdagabbak. A kevesebb néha több, sokszor többet mond egy kép, egy tekintet minden szónál, és az arany a sárban is arany.
