Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minőségi Díjban részesült a GTK

2008. szeptember 11. 15:10
Felsőoktatási Minőségi Díjjal ismerték el a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának munkáját a csütörtök reggel tartott tanévnyitó ünnepségen. A kar kiemelkedő eredményeit mutatja, hogy a 2007-ben létrehozott nívós elismerésben szervezeti szinten még egyetlen hazai intézmény sem részesült. A díjjal járó oklevelet, plakettet és a herendi porcelánból készült, kezet formáló alkotást Dr. Rédey Ákos rektor és Dr. Jancsik András dékán vette át Dr. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkártól.

dr. Jancsik András és dr. Rédey Ákos a díjjal és oklevéllel

Az ünnepséget Dr. Rédey Ákos nyitotta beszédével, melyben az egyetemet, mint a Közép-Dunántúli régió meghatározó kulturális központját említette. Elmondta, hogy hazánk egyik meghatározó felsőoktatási intézménye megújulási képességének köszönheti sikereit. A szemlélet a jövőben is folytatódik, oktatás minőségének növelése és újabb szakok létrehozása mellett az infrastrukturális feljesztéseknek is kiemelt szerepe van, amit a TIOP program keretében elnyert 4,3 milliárd forint tesz lehetővé.

A következő percekben Dr. Manherz Károly szólt a B. épület aulájában helyet foglaló elsősökhöz. Elmondta, hogy a Pannon Egyetemmel jól választottak a hallgatók, hiszen az intézmény a hazai és nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Mondandójában - melyben az idei tanévről a Bolognai rendszer főpróbájaként beszélt  - örömmel említette, hogy a főiskolai, egyetemi szakok mellett a felsőfokú képzések is egyre népszerűbbek a továbbtanulni vágyók körében.

Végül Dr. Jancsik András köszöntötte a szép számmal megjelent oktatókat és hallgatókat. Elmondta, hogy a kemény munka árán a Pannon Egyetemen Gazdaságtudományi Karán végzettek értékes diplomával gazdagodnak. A minőségi oktatás feltételeinek megteremtéséhez a kiválóan képzett oktatók is hozzájárulnak, akiknek tudományos előmenetelét az egyetem kiemelt fontosságúnak tartja. Örömmel jelentette be, hogy ettől az évtől a kar munkáját az eddigieken kívül további három professzor segíti.

A köszöntő beszédek befejeztével Dr. Rédey Ákos és Dr. Jancsik András kézfogással köszöntötte a 2008/2009-es tanév első éves hallgatóit, ezzel ünnepélyesen egyetemi polgárokká fogadva őket.

Kocsis Sándor
további cikkek
Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna közélet Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.   tegnap 17:17 A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Balaton A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Nem indult könnyen a turisztikai szezon a Balaton egyes területein, és a szélsőséges vihar sem segítette a folyamatot – nyilatkozta az Infórádiónak Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. tegnap 11:04 Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra V-Bike Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra A Veszprémben 2023. július 1-jén útjára indított V-Bike közbringarendszer, Magyarország egyik első, kizárólag elektromos rásegítésű kerékpárokkal üzemelő rendszere, jelentős bővítésekkel vág neki a 2025-ös nyári szezonnak. Az indulás óta eltelt időszakban a rendszer folyamatosan fejlődött, és mára a város fenntartható közlekedésének egyik meghatározó pillérévé vált – írja honlapján a V-Bike. 2025. július 15. 17:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.