Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy pontra olvadt az előnyük

2012. március 13. 7:43 // Forrás: veszpremfutsal.hu
A Veszprém 2:2-es félidőt követően 6:2-re alulmaradt a Fradi vendégeként a másodosztályú futsal-bajnokság felsőházi rájátszásának nyitányán.

A Ferencvároshoz látogatott a veszprémi csapat a rájátszás első fordulójába. Sajnos az előjelek nem voltak biztatóak, hiszen Pálfi eltiltás, Hazuga és Korcsmár betegség, míg Finta a nagypályás csapat (VFC) programja miatt nem állt az együttes rendelkezésére.

Ennek ellenére remekül kezdtek a fiúk és a 3. percben megszerezték a vezetést Bényi találatával. Izgalmas és közönségszórakoztató játékot láthattak a kilátogatók, a 10. percben Tar remek egyéni akciója után Szabadfi ismét a kapuba talált. A FTC nem erre számított és nagy rohamokat indított a bakonyi kapura, de Kasza állta a sarat. A 15. percben egy eladott labdából szépíteni tudott a hazai csapat. A szabálytalanságok (nem teljes jogossággal) gyűltek az eredményjelzőn és a 18. percben a Fradi megkapta a tízméteresét, amit biztosan értékesített. A félidő így döntetlenre állt.

A második játékrészben Németh Gábor csapata fokozatosan fáradt, ami a játék képén is meglátszott. A 22. percben megszerezte a vezetést a Fradi (a bajnokság során először) és nem is engedte ki a kezéből. A mieinknek adódott még pár lehetősége az egyenlítésre, de most nem volt szerencséjük. Hősiesen küzdött csapatunk, de látszott, hogy ez a mérkőzés nem nekik áll. Kun Gábor további két találatával 6:2 arányban nyert a FTC.

Futsal NB II Nyugati csoport, felsőházi rájátszás, 1. forduló:
Ferencvárosi TC–1. Futsal Club Veszprém 6:2 (2:2)
FTC: Kovács Á. – Fekete, Szabó T., Kun, Csordás. Csere: Graeser (kapus), Kozó, Bogár, Rajna, Balán, Lengyel, Suth. Vezetőedző: Kun Gábor.
Veszprém: Kasza – Bényi, Weisz, Tar, Szabadfi. Csere: Sárdi (kapus), Véber, Jakab, Hazuga, Vas, Vingelman, Csejtei. Vezetőedző: Németh Gábor.
Gólszerzők: Balán (15., 33.), Kun (18., 36., 39.), Kozó (22.), illetve Bényi (3.), Szabadfi (10.).

– Összességében a FTC megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, nekünk hiányoztak a sérültjeink. A bajnokság két hazai mérkőzéssel (Aramis, Keszthely) folytatódik és igyekszünk megtartani előnyünket a riválisainkkal szemben – nyilatkozta Rajki Tamás ügyvezető a klub oldalán.

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.