Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyerte az alapszakaszt az FCV!

2012. február 27. 20:29
Németh Gábor együttese megnyerte a futsal NB II Nyugati csoport alapszakaszát, miután 5:3-ra legyőzte a vendég Vasas gárdáját.


A galéria megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Rangadóhoz méltó körülmények között kezdődött a mérkőzés a zsúfolásig megteltet csarnokban.

A két rivális a mérkőzés elején ismerkedett egymással, így a 11. percig kellett várni az első találatra, mely szögletvariáció végén, Finta jóvoltából született meg. A gól felpörgette a mérkőzést és mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, izgalmas változatos mérkőzésnek örülhettek ekkor a nézők. Az első félidőre a 18. percben tette fel a koronát a remek napot kifogó Finta, aki két remek találattal megnyugtató előnyhöz jutatta csapatunkat.

A második játékrészben is lendületben maradtak a mieink, egy gyönyörű szögletvariáció után Hazuga növelte tovább az előnyüket. A biztos vezetés tudatában önbizalommal játszó csapatunk sorra alakította ki helyzeteit és Vas révén a 26. percben már 5:0-t mutatott az eredményjelző. A vendégcsapat az utolsó tíz percben három találatot szerzett a kissé kiengedő FCV ellen, de győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. Sajnos két sárgalap miatt Szabadfi a kiállítás sorsára jutott, így az alapszakasz utolsó fordulójában rá biztos nem számíthatnak a bakonyiak.

Futsal NB II Nyugati csoport, 21. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Vasas 1988 Déli Futsal 5:3 (3:0)
Veszprém: Kasza – Bényi, Weisz, Tar, Szabadfi. Csere: Sárdi (kapus), Finta, Pálfi, Hazuga, Vas, Korcsmár, Jakab. Vezetőedző: Németh Gábor.
Vasas: Fehér – Berta, Érsek, Solti, André. Csere: Nagy A. (kapus), Ruzicska, Nagy Zs., Kulik, Turnai, Závodszky, Zalatnai. Edző: Tóth Keve.
Gólszerzők: Finta (11., 18., 18.), Hazuga (24.), Tar (26.), illetve: Ruzicska (35.), Solti (36.), Nagy Zs. (38.).
Sárga lap: Finta (19.), Bényi (29.), illetve.: Turnai (15.), Solti (29.), Nagy Zs. (33.), Berta (35.).
Piros lap: Szabadfi (35.).

– Összességében rangadóhoz méltó játékkal, szép támadásokkal, remek futsalos megoldásokkal biztos győzelmet aratunk a nagyobb „futsal múlttal” rendelkező Vasas ellen – fogalmazott Rajki Tamás ügyvezető a veszpremfutsal.hu oldalon.

A mérkőzés előtt írtuk: Behúzhatja az alapszakaszt az FCV

Galéria
1. Futsal Club Veszprém - Vasas 1988 Déli FC
vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.