Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
17°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
17°C

Leiskolázták az ELTE együttesét

2012. február 14. 11:39
A megyeszékhely futsalosai 7:2-re verték a vendég ELTE együttesét a másodosztály hétfő esti találkozóján.

Jó kezdte a mérkőzést, s hamar megtalálta a játék ritmusát a Veszprém, amely ennek köszönhetően a 6. percben már három góllal vezetett. A találatok Szabadfi, Bényi és Finta szerezte. A játék képe egyértelműen a hazaiak fölényét mutatta, az ellenfél elvétve veszélyeztette a veszprémi kaput, de Kasza a helyén volt. A 17. percben Weisz állította be a 4:0-ás félidei eredményt.


archív fotó

A második játékrész vendég találattal kezdődött, amik szerencsére felébresztette a mieinket. A játék ezután kiegyenlítettebbé vált, de a gólokat a mieink lőtték. Szabadfi kétszer, Finta pedig egyszer talált be az ellenfél hálójába. Az ELTE erre egy találattal tudott válaszolni, így kialakult a 7:2-es végeredmény.

– Összességében a múlt heti játéknál sokkal aktívabban, közönségszórakoztatóbban játszottunk, mely jó előjel a soron következő Keszthely és Vasas ellen – összegzett Rajki Tamás ügyvezető a klub hivatalos oldalán.

Férfi futsal NB II Nyugati csoport, 19. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–ELTE SE 7:2 (4:0)
Veszprém: Kasza – Bényi, Weisz, Tar, Szabadfi. Csere: Finta, Pálfi, Hazuga, Korcsmár, Vas, Jakab, Sárdi. Vezetőedző: Németh Gábor.
ELTE: Kinde – Farkas, Árendás, Simon, Serdült. Csere: Béni, Kiss, Tyichi, Béres, Stukovszky. Vezetőedző: Tóth Károly.
Gólszerzők: Szabadfi (11., 23., 38.), Bényi (12.), Finta (16., 27.), Weisz (17.), illetve Farkas (21., 31.).

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV 1. Futsal Club Veszprém Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV A hétvégén immáron nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal Magyar Kupa négyes döntőjében a 2021-es győztes Veszprém, amely a szombati (kezdés: 18.00) második elődöntőben a Maglóddal találkozik fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban. ma 12:36 Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém Hivatalossá vált, hogy Horváth Benedek és Lipl Noel nyártól Veszprémben folytatja pályafutását – jelentette be az 1. FCV pénteken délelőtt közösségi oldalán. ma 8:06 Tíz másodpercen múlt a bravúr 1. Futsal Club Veszprém Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára. 2024. május 6. 20:30 Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő 1. Futsal Club Veszprém Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő Idénybeli utolsó hazai bajnokiján sima, 6-1-es vereséget szenvedett a bajnok, listavezető Haladás ellen a Veszprém a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásában. Ezzel biztossá vált, hogy idén nem játszhatnak éremért a bakonyiak. 2024. április 26. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.