Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szalay András neve került a képbe… / Ki lehet a titokzatos levél szerzője?

2008. augusztus 8. 14:14
Ahogy arról már beszámoltunk, egy Czaun János alpolgármestert rágalmazó titokzatos levelet küldtek ki több potentát politikusnak, közéleti személyiségnek két napja Köbli Miklós nevében. A kistérségi társulás elnöke megtette a büntető feljelentést, s állítja, nem tőle származik az e-mail. A tegnapi nap a találgatásé volt: ki lehet a titokzatos szerző. Erről a mai napon a Napló cikke, majd Mihalovics Péter önkormányzati képviselő sajtótájékoztatója rántotta le részben a leplet.

Mélységesen megdöbbentett, amikor a Napló mai számában olvastam, hogy Szalay András képviselőtársam neve is kapcsolatba hozható a levéllel – mondta Mihalovics Péter, majd hozzátette, hogy természetesen a Fidesz informatikai szakemberei is vizsgálják a bizonyos word formátumú dokumentumot.

Bár messzebb is vezethetnek a szálak, az első névre nem volt nehéz rábukkanni, ugyanis ha a dokumentum tulajdonságait alaposabban szemügyre vesszük, ott szerzőként „Szalaya” név, cégnévként pedig Mag Zrt. áll, ahol a képviselő Szalay András is dolgozik. A liberális képviselő viszont napok óta nem tartózkodik itthon, így őt nem is értük utol, hogy megkérdezzük, mit tud a levélről.

Eddig példátlan mélységbe süllyedt a politikai kultúra városunkban, és azt kérjük, hogy ettől az aljas magatartástól minden párt határolódjon el – mondta Mihalovics Péter, majd felszólította Szalay Andrást a Napló cikkére hivatkozva, valljon színt, miként kerülhetett képbe ezen rágalmazás kapcsán. Ha pedig kiderülne, hogy „a Napló által feltárt összefüggés valós, és ő a levél szerzője, úgy a közéletből is távozzon”!

A Veszprém megyei rendőr-főkapitányságot is megkerestük, hogy indul-e vizsgálat az ügyben. Dr. Váradi Piroska sajtóreferens a Vehírrel közölte, hogy a tegnapi napon megérkezett Köbli Miklós feljelentése. Hogy annak szerzője és kiküldője milyen jogszabályokat és milyen szinten sértett, az a tartalomtól, a szándéktól és a körülményektől is függ, így részleteket egyelőre nem árulnak el. Váradi Piroska megerősítette, hogy elindítják a vizsgálatot. A rágalmazáson túl személyi jogok megsértését és a személyi adatokkal való visszaélés jogi kategóriáit is érinti az ügy.

 

 

Füssy Angéla
további cikkek
Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet közélet Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén elfogadta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (RRF), ami mintegy 10 milliárd euró kifizetését teszi lehetővé Magyarország számára, amely körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és körülbelül 3,5 milliárd euró hitelből áll. ma 13:38 Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult közélet Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult Súlyos repülőesemény ma reggel: a Ryanair Thesszaloniki-Memmingen járatán felszállás után betört az egy utastéri ablak, a mellette ülő 61 éves utas a dekompresszió miatt az ablaknyílásba szorult. ma 13:38 Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye közélet Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye Ünnepélyes keretek között adták át Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között azt az új kardio tanösvényt, amely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként, széles körű közösségi és szakmai összefogással valósult meg. A „Szomszédok Kardioösvény” hiánypótló fejlesztésként elsősorban az idősebb korosztály, a prevencióra vágyók és a gyógyulófélben lévők egészségmegőrzését szolgálja. ma 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.