Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Járóbeteg-szakellátó központot avattak Zircen

2011. december 9. 16:27 // Forrás: MTI
Járóbeteg-szakellátó központot avattak pénteken Zircen; a bakonyi város új egészségügyi intézménye 888 millió forintos fejlesztéssel valósult meg.

Ez az egészségügyi intézmény a gyors szakorvosi beavatkozást biztosítja úgy, hogy a beteg aznap már haza is mehet, hiszen az otthoni környezet szintén fontos feltétele a gyógyulásnak - mondta az avatón Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Hangsúlyozta, hogy ez "koncepcionális változás" az egészségügyi irányításban, az egészségpolitikában, de csak akkor működik, "ha mindannyian megértjük ennek az átállásnak a jelentőségét".

Rámutatott: a kórházaknak "nagyon nagy súlyuk van a gyógyításban", de sok olyan gyógyítási lehetőség van, amikor nem kell kórházba menni, mert "egy jól működő járóbeteg-ellátó szervezet ezt biztosítani tudja".

"Új szemlélet költözik az egészségügyi ellátásba" - fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: míg korábban a betegellátást "elsősorban a kórházakra építették, ma azon dolgozunk, hogy az emberek egészségét minél tovább megőrizzük, tehát a hangsúlyt a megelőzésre helyeztük át".

Ha pedig a betegek gyógyításáról van szó, akkor az minél hamarabb és a lakhelyükhöz minél közelebb valósuljon meg - mondta a miniszter, rámutatva, hogy az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően Zircen és körzetében is több mint 30 ezer embernek a magas szintű orvosi szakellátását biztosítják. Az új intézményben 30 százalékkal több beteget lesznek képesek ellátni évente - tette hozzá, megjegyezve, hogy a gyógyulást eredményező kezelések aránya is jelentősen növekedhet majd.

Az a cél, hogy a betegeknek ne kelljen kiszakadniuk a mindennapi életükből, megszokott környezetükből, hanem ott kaphassanak "hatékony és biztonságos ellátást" - fogalmazott Réthelyi Miklós. Rámutatott: ezt szolgálja Zirc új egészségügyi intézményében az egynapos sebészeti ellátás, a 14-féle szakrendelés és a megújult eszközállomány.

Tótth Árpád, a zirci kórház és rendelőintézet igazgatója elmondta: a kétezer négyzetméter alapterületű új intézményben az emelt szintű szakellátások körében az egynapos sebészet mellett új lesz az urológia, az aneszteziológia és a gyermekgyógyászat, de ott lesz a városi és kistérségi háziorvosi ügyelet is.
Ottó Péter (Fidesz-KDNP), Zirc polgármestere emlékeztetett arra, hogy öt éve 800 milliós fejlesztéssel megújult a város kórháza, két éve újították fel 53 millióból a mentőállomást. Elmondta, hogy a most avatott járóbeteg-szakellátó központ létesítéséhez 800 millió forintos uniós támogatást nyert a zirci Erzsébet Kórház és Rendelőintézet, ehhez az önkormányzat 88 milliót tett hozzá.
 

vehir.hu
további cikkek
Lezárták Ferihegyet, a jegesedés kiiktatta a régió reptereit közélet Lezárták Ferihegyet, a jegesedés kiiktatta a régió reptereit Kedd délelőtt lezárták a kifutópályákat, nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Bécs és Pozsony is elesett. ma 10:53 Másfajta várospolitikát folytatnak az Együtt Veszprémért képviselői Együtt Veszprémért Másfajta várospolitikát folytatnak az Együtt Veszprémért képviselői A veszprémi ember gondolatai, problémái és ötletei állnak az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselőcsoport politikájának középpontjában, mondta el Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselők a hétfőn tartott sajtótájékoztatójukon, ahol szóba került a Veszprémi Kézilabdázás Napjának megünneplése és egy decemberi társasházi vis major helyzet is. A képviselőknél portálunk rákérdezett a közelgő országgyűlési választásra is, terveznek-e indulni, ha nem, akkor pedig kit támogatnak? tegnap 15:36 Az operatív törzs azt kéri: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt közélet Az operatív törzs azt kéri: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt Jelenleg nincs érvényben meteorológiai riasztás, azonban ha lesz ilyen - akár citromsárga, akár narancs, akár piros meteorológiai riasztás - az ónos eső miatt, az érintett területen senki ne induljon útnak - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az operatív törzs hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten. tegnap 12:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.