Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Lesz bevásárlóközpont a Jutasi úton?

2011. november 25. 0:37
A központ lehetséges helyszínének – vagyis a Jutasi út – Munkácsy úti körforgalom melletti területnek – a története 1995-re nyúlik vissza, a válasz viszont ennyi idő elteltével sem egyszerű.

„A Veszprém, Jutasi út – Munkácsy úti körforgalom melletti területekkel kapcsolatosan a tulajdonosok kereskedelmi központ létrehozását tervezik. A kereskedelmi központ létesítésének előfeltételét képező rendezési tervi módosítást Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-i ülésén elfogadta, így az ezzel kapcsolatos akadályok elhárultak a projekt megvalósítása elől. A tulajdonosok folyamatosan egyeztetnek Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával annak érdekében, hogy a fejlesztés mikor és milyen feltételekkel valósulhat meg. A fejlesztésekért felelős alpolgármester asszony úgy gondolja, hogy a beruházás Veszprém város érdekeit szolgálná, ezért támogatja azt” – olvasható egy korábbi cikkünkben.

A helyzet számos alkalommal borzolta már fel a veszprémi kedélyeket, a különböző üzletláncok terjedéséről szóló pletykák sajtóvisszhangja jelentős volt. A város vezetése ezért a helyzet tisztázása mellett döntött, rámutatva arra, hogy az önkormányzatnak milyen ráhatása van, illetve lehet egy ehhez hasonló beruházásra.

Brányi Mária alpolgármester szerda délutáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az érintett fejlesztési területhez kapcsolódó rendezési tervet módosították, amely ezáltal lehetőséget ad a fejlesztés irányának meghatározására is. – A legutóbbi módosítás olyan önkormányzati szándék mellett tudott megvalósulni, amely a terület városképi beilleszkedését, valamint a környéken lakók életminőségének megtartását, esetenként javítását idézheti elő – emelte ki.

A városkép módosulásával kapcsolatban megjegyezte, hogy elsősorban a várból látható panoráma szempontjából vizsgálták a terület beépítésének lehetőségeit. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, hiszen ahogy Brányi Máriától megtudtuk, a telek határai, valamint a rendezési terv még nincsenek szinkronban.

– Van egy befektetői tulajdonban lévő terület, amelybe beékelődik egy önkormányzati tulajdonú rész., amit ez a befektetői kör adott vissza még régebben az önkormányzatnak kezelésbe. Egyezségre kell jutnunk abban, hogy a befektető milyen feltételekkel juthat hozzá a területhez – részletezte az alpolgármester.

A sajtótájékoztatón részt vett Horváth Gábor városi főépítész is, aki a szakmai hátteret világította meg, majd pedig rövid történelmi áttekintést adott a helyzetről. A múltba vetett pillantások után már konkrétumok következtek, az építész összefoglalta az általuk meghatározott szempontokat, melyeket figyelembe kell vennie a beruházónak.

– A kisvárosias beépülés érdekében szabályoztuk a homlokzat hosszát, előírtuk, hogy a lapos tetők felületének legalább 50%-át tetőteraszként kell kialakítani, ahova növényzetet kell telepíteni. Az építtetőknek biztosítaniuk kell az akadálymentes megközelítést is, mindemellett egy közfunkciókat is ellátó épületről van szó, 500 parkolóhellyel.

Zárásul Brányi Mária alpolgármester hangsúlyozta, hogy egy város működéséhez a szolgáltatásoknak teret kell biztosítani. Úgy vélekedett, hogy az érintett területen csak egy „minőségi létesítmény tudna megvalósulni, mely minőségi szolgáltatással van feltöltve”.

Balassa Gergő
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.