Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Jótékonysági gálaest

2011. november 20. 1:56
Negyedik alkalommal várták a segíteni vágyókat a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület által szervezett hagyományos bálon.

Az egyesület városi szintű aktivitásáról már korábban beszámoltunk, ez alkalommal pedig egy álom megvalósulásának lehettünk szemtanúi a Táncsics iskola tornacsarnokából bálteremmé varázsolt helyszínen. Az ünnepély hivatalos megnyitása előtt a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncosai léptek fel a közel 140 résztvevő előtt, majd az egyesület zászlajának bevonulásával megkezdődött a rendezvény.

A hagyományoknak megfelelően Dr. Márfi Gyula érsek, Körmendi István igazgató, valamint Molnár F. Roland, az egyesület elnöke elhelyezték a védnöki szalagot a zászlón, ezt követően érsek úr köszöntőjét hallgathatták meg a jelenlévők.


Dr. Márfi Gyula

Dr. Márfi Gyula elmondta, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokért érzett szeretett hozta el a jelenlévőket az estre, ez a szeretet pedig Istentől származik. – A görög nyelvnek három szava is van a szeretetre. Az első az erosz, ez a szó írja le azt a szeretetet, ahogy például a kisgyerek szereti a szüleit. A második a filia, amely az igazságosságot figyelembe vevő szeretetet jelenti, a felnőttek szeretik így szüleiket, a köszönöm érzése van bennük. Végül pedig a harmadik az agape, amelynek a jelentése a minden feltétel nélkül „szeretlek, mert szeretlek”. A tökéletesség ez a három féle szeretet együtt, de ezt a legnehezebb megvalósítani – elmélkedett mosolyogva az érsek.


Molnár F. Roland

Az emelkedett gondolatok után Molnár F. Roland tartotta meg köszöntőbeszédét, melyben kiemelte, hogy örömteli pillanat számára régi és új arcokat egymás mellett látni a gálán.

Ezt követően sor került a díjak átadására, melyeket a veszprémi középiskolák egy-egy hátrányos helyzetű diákja vehetett át. Az értékes ajándékok között étkezési támogatást, könyvutalványt, és személyi számítógépet is találhattunk.


Némedi Lajos

A vacsora felszolgálása előtti utolsó hivatalos programként a város képviseletében Némedi Lajos alpolgármester pohárköszöntőjét hallhattuk, aki azt kívánta a résztvevőknek, hogy a „mai este legyen a vidámság és a szolidaritás ünnepe”.

A jótékonysági gála teljes bevételét negyven hátrányos helyzetű gyermek csíkszeredai és csíksomlyói útjára fordítják majd.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.